Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.
Úrasztali készletek - Ötvösmüvek (Kovács Mária Márta)
510 Úrasztali készletek EKLAESIANAK SZÁMARA 1780. 4 7 A tányér készítője eddig ismeretlen. Mivel az 1782es rákosdi vizitációból hiányzik a klenódiumok felsorolása, ezért legkorábbi említését az 1795-ös vizitációban találjuk, 1805-ben pedig újra részletesen leírták. 4 8 A 18. század utolsó évtizedében készült a marossolymosi kenyérosztó tányér (kat. 38, 60. ábra). A kisméretű tányér széles pereme egyenes szélű, lapos öble sima. Peremén vésett körirat olvasható: Demsusi Lukáts Ferentz Nalatzi Rakhel 1837, 4 9 öblében későbbi körirat: M[aros]: Solymosi Eclésiának 1864. Az adományozásra 1864-ben került sor, amikor újabb felirattal látták el a család tulajdonában lévő tányért. Adományozója a tányér korábbi feliratából ismert Naláczi Rákhel, aki szintén 1864-ben adományozta a nagypestényi egyháznak a fent bemutatott tányért, amelynek felirata, az évszám mellett, az adományozó nevét is tartalmazza. A két felirat azonos kéz munkájára vall. A marossolymosi tányér a 18. század végén-19. század elején készült Bécsben, FE mester munkája (lásd a tányér fenekére beütött mesterjegyet, 61 a-b. ábra). Mesterjegye eddig feloldatlan, hitelesítő jegyét az 1784-1806 közötti időszakban használták. A tányért 1837-ben a kolozsvári Szathmári György alakította át (lásd a peremére beütött mesterjegyet, 62 a-b. ábra), ekkor véste peremére a korábbi feliratot. Kőszeghy a mester tevékenységének idejét nem tudja pontosan meghatározni, de körülbelül 1800 és 1830 közé helyezi, azonban e tányér felirata bizonyítja, hogy legalább 1837-ig tevékenykedett. 5 0 A dévai leltárkönyvben 174/4-es leltári számmal szerepel, a bejegyzés évszáma sajnos hiányzik, valamikor az 1970-es években jegyezhették fel. 5 1 Áttekintve a Hunyadi Egyházmegye bemutatott kenyérosztó tányérjait, megállapítható, hogy formai sajátosság nem jellemzi őket, mindegyik korának általánosan elterjedt, mindennapi használati edényéhez hasonló. Funkciójukra csupán feliratuk utal. Kelyhek Bár a kelyhek az úrvacsoraosztás központi részében kaptak szerepet, a tárgyalt gyülekezetek klenódiumai között e tárgycsoport korábbi (17-18. századi) darabjai kis számban vannak jelen. Ennek oka elsősorban az, hogy a 17. század folyamán a gyülekezetek poharakkal látták el egyházukat. A kelyhek száma a 19. század végén, de főképp a 20. század elején jelentősen megnőtt. Ebben a korszakban jelentős számú kelyhet adományoztak a hívek. Bár ebben az időszakban az ötvösség művészi jellegét már szinte teljesen elvesztette, mégsem érdektelen az ekkor készült edények áttekintése, még ha csupán katalógusszerűen is. A 19. század végi és 20. század eleji kelyhek formájukat tekintve követik a jellegzetes, szinte végsőkig leegyszerűsödött keheiyformát, amely a 18-19. század fordulóján alakult ki, díszítéseik a historizmus késői megnyilvánulásait hordozzák, neogótikus, neoreneszánsz jegyeket viselnek. E tárgyak rövid ismertetését a katalógusban közöljük. A vizsgált emlékanyag korai kelyheire visszatérve, elmondhatjuk, hogy mindössze kettő maradt fenn a 18. század végéről. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a jegyzőkönyvek összeírásaiban is csupán néhány darabbal találunk többet. 4 Buda József 1750-1810 között élt, első felesége Harsányi Erzsébet, második pedig báró Josinczi Ágnes. Bőjthe 124. 4 8 HuZal-Jkv. 1/4. 22., RákosdLvt. 1/42., HuZal-Jkv. 1/5. 843.: Egy ugyanaz alá való ezüsttángyér, mellyen ez a metszés vagyon: Gergots Eva 1766. Bellyebb pedig e vagyon írva réá: A Rákosdi Eklesiának Buda Josefés Harsányi Ersébeth. 1780. 4 9 A Lukács családnak Demsuson voltak birtokai. 5 0 Kőszeghy 171. 5 1 A dévai gyülekezet leltárkönyve. 29.
