Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.
Az egyházközség, mint gazdasági intézmény
48 Az egyházközség, mint gazdasági intézmény mentionato fundo [az említett alapra] az ekklézsiában történő minden halott felett való harangozásért fizessenek, mindennapi harangozásért egy-egy sustákot, a harangozásra értelmes személyek adplicáltatván, akik egyszer egy fertály óránál tovább ne harangozhassanak. 31 3 Erre hivatkozva vezetik be a díjat Nagypestényben is, még ebben az esztendőben: Minthogy a temetési harangoztatást megkívánnyák mind az extraneusok, mind az ekklézsiában az ollyanok, kik a harangokra semmit sem conferáltanak, igen hellyesnek ítéli a Szent Visitatio, hogy ad normam aliarum ecclesiarum [más gyülekezetek példájára] itt is a harangozásból az ollyaténoktól valami forduljon az ekklézsiának, minthogy a harangok körül is sokszor esik költség. Akik tehát nem járultak hozzá a harangöntés költségeihez, a temetéssel együtt járó napok mindegyikén 1 márjást tartoznak fizetni, amely 2/3-1/3 arányban oszlik meg az eklézsia és a harangozó között/ 1 4 A díjszabás különbözött, attól függően, hogy az egyházhoz tartozott-e a halott vagy nem. Erre nézve két adatunk is van. Hosdáton vette jegyzőkönyvbe az 1790. évi vizitáció az alábbi végzést: Subinferállya a nemes praesbiterium, hogy az eddig való usus szerint eddig ugyan az oláhoknak egyik haranggal halott felett pro dr. 24 megengedtetett harangozni, de minthogy már sokkal költségesebbek a mostani harangok mint az hajdaniak voltanak, azért a szent praesbiteriumnak kívánsága szerint végeztetik, hogy 34 pénz alól egy oláh halottnak is a harangozás ne engedtessék, azon pénzt letévén az első jelentéskor a tiszteletes loci ministernek: 1 5 Rápolton 1791-ben ugyancsak szó szerint arról dönt, hogy a temetési harangozásért fizetni kell: Vészi észre az Egyházi Törvényes Látogatás, hogy visszaéltek ezen megyében az harangozással, midőn néha az elöljáróknak hírek nélkül is némely idegen vallású embereknek halálokban harangoznak. Más helységek szokása szerint megengedtetik azért az harangozás hírtétellel és pénzért (amint az eklézsia fogja rendelni), de fizetés nélkül se idegen vallásának, se vallásunk sorsossának meg nem engedtetik. 31 6 1796-ban Algyógyon is pontosan szabályozták a harangozás díját. A helybeli harangozó azt panaszolta a vizitációnak, hogy halotti harangozásra némelyek igen sok idejét elveszik, sok harangozást kívánván, és mégis osztán nem fizetnek semmit. Mely dolognak meghatározását és orvosoltatását kéri. Ahonnan végezteték: a szaggatás, temetésre egybegyüjtő és a temetőbe kikísérő harangozás, ez a három együtt leszen nyolc poltra, azon kívül, ahány napon harangoz, minden napra négy poltra, és ez a jövedelem leszen a harangozó fizetése. A 1 Dézsma és quarta Az egyházat megillető dézsma (decima - tized) István és László királyok dekrétumaiból származtatott jog alapján járt az egyháznak. Eszerint a lelkészek a jobbágytelkek terményeiből (gabonából és borból) egy tizedrész beszolgáltatását követelhették. Ez a 16. században állami adóvá vált. A helyi tizedről a fejedelem disponálhatott úgy, hogy indokolt esetben annak negyedét (a quartát) az illető egyháznak adja, amelynek átadását (a jelek szerint) a földesúr sok esetben meggátolta/ l s A quartára viszont (különösen a 18. században) nem mindegyik egyházközségben lehetett alapozni, egyrészt, mert nem mindegyik egyházköz31 3 HuZaTKa-1. 148. 31 4 HuZaL-Jkv. 1/3. 227. 31 5 Uo. 1/4. 109. 31 6 Uo. 1/4. 196. 31 7 HuZaTKa-1. 66. 31l S A borról ezt reflectálák, az 1789-re, hogy akkor a dézmát a király in natura vévén fel, abból a papnak kiadatott a quarta. De megbizonyosodék, hogy a földesurak nem engedték ekkor által a dézmát in natura, hanem magok vették el, ki nem adván pedig a papét, kifizetni való restantiába marad - mentegetőznek a quartafelhajtók az algyógyi vizitáció előtt 1796-ban. HuZaTKa-1. 56.
