Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.
Az egyházközség, mint gazdasági intézmény
46 Az egyházközség, mint gazdasági intézmény ban. 30 2 Oláhbrettyén Batzalári Farkas 500 Ft-ot adott, de nem tudják mikor conferáltatott [...], mert az arról való collationalis az 1784-beli oláh tolvajkodásban elveszett. J 3 A rendkívüli adományszámba menő felajánlások lényegesen segítették az egyházat hivatása betöltésében és társadalmi rendeltetése elvégzésében, s mindennapi élete gördülékenyebb haladását szolgálták. Harangozásból származó bevétel Alapszinten értelmezve, a harangozás jeladás volt valamely egyházi eseményre. Ám a sürün ismétlődő, egyéb speciális esetekből ítélve a harangszó igen jelentős és erőteljes társadalmi-közösségi funkciót is ellátott: jele volt annak, hogy a közösség vagy az egyén törvények vigora alatt él. A harangszó megvonása valamely tagtól azt jelezte, hogy a közösség határán kívülre került, megszegte az elfogadott és szentesített viselkedési normákat és felrúgta a közösség törvényekben kanonizált értékrendjét, tehát megbélyegző és elrettentő funkciót egyaránt betöltött. 30 4 Ezen túlmenően kisebb bevételi forrás is volt. 30 5 Lévén, hogy jelen tanulmányunkban az egyház pénzügyeit tárgyaljuk, csak szigorúan ebből a szempontból vizsgáljuk a harangozást (egyéb adatot erről a kötetek tárgymutatójában bőven lehet találni). Az erdélyi református egyház legmagasabb törvényhozási fóruma, a zsinat már a 17. század közepe táján elkezdett foglalkozni a kérdéssel. A szabályozási próbálkozás azt mutatja, hogy színes sokféleség uralkodott Erdély-szerte a halotti harangozás terén. Az 1645ben Marosvásárhelyre összegyűlt zsinat eléggé részletes szabályzatot fogadott el a fogarasi egyházközségre nézve, de amely talán a református egyház egységes harangozási gyakorlatának kialakítására is tekintett. Újra jelezzük, hogy csak a harangozásért járó fizetés szempontjából közelítünk a kérdéshez. A két kisharangoknak háromszori összevonattatásáért mondja ki a határozat -, úgymint egy csendítésért, gyűlésért és egy közbelsői harangozásért a halottas emberek semmit se fizessenek, hanem, ha ki a két kis harangoknak háromszori össze-, megvonattatásokkal meg nem elégedvén, őket többször is összevonatja, mindenkori vonásért öt-öt pénzt adjon, mint azelőtt szokásban volt. Ha viszont valaki négyszeri harangozást szeretne: csendítést (híradást), másodszorit, gyülőt és kikísérőt, tartozzék 60 dénárt fizetni, ha ki pedig a főrendek közül halottját valameddig a föld színén tartván, napjában az ecclesia engedelme szerint azonkívül mind a négy harangokat kétszer megvonatja, minden vonástól tíz pénzt fizessen - írja elő a rendelkezés 2. pontja. A halotti harangozásért járó illetményt az egyházfinak kellett átvennie a harangozótól, fel kellett jegyeznie és arról minden évben számot kellett adnia a városi bíró és a főtiszt, vagy attól substituáltatott személy előtt. Semmit, sehová nem volt szabad abból költenie a fogarasi főpap híre és engedelme nélkül, de ha valami szükséges épületre vagy maga, vagy kollégája háza, vagy pedig a schola körül kérend, a bírónak értésére adván, tartozzék adni. A fizetést társadalmi és szociális helyzet szerint szabták meg: harangozást tartani tartozzanak, amelynek fizetése a városiaktól, s mind nemességtől, s mind jobbágyságtól, akik örökséges gazda emberek, lé30 2 HuZaL-Jkv. 1/3. 190., 1/5. 180. 30 3 Uo. 1/5. 166. 30 4 Elég gyakori az effajta elrettentő formula: ha valaki nem járul hozzá az eklézsiában megállapított közös teherviseléshez, a harangszót megtagadják tőle temetésén és szamár temetése lészen. 30 5 Már a 17. század első felében történt próbálkozás arra, hogy a temetési harangszóért ellenszolgáltatást adjanak, igaz, vegyes felekezetű falvakban, a nem reformátusnak, aki a lelkésznek nem fizetett: Hoc tamen observato, quod si salarium pastori nostro non solvit, pro pulsu campanae et cantu si cognati ejus requirant, exigere ab eis merito possit - mondja ki az 1634. évben tartott marosvásárhelyi zsinat 5. pontja. Bod 42.
