Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.

Az egyházközség, mint gazdasági intézmény

25 Az egyházközség, mint gazdasági intézmény Bevezető gondolatok Az egyenlőség jelszava mögé megbújt kommunista uralom hosszú évtizedekig tartó agymosással próbálta belopni a társadalom tudatába azt, hogy a történelem során, súlyos devianciák miatt, kialakult a társadalom vagyonos és szegény rétege. A vagyonelkobzások idején olyan egyszerűsített, szólamszámba menő ellentétpárokat csempésztek be a köztudatba, mint ez: szegény-tisztességes, gazdag-tisztességtelen. Ez, sajnos, átszüremlett az egyházba is, igen veszélyesen leegyszerűsítve az egyházi társadalom struktúráinak értékítéletét. Levetkőznünk pedig, szinte mind e mai napig, nem igazán tudtuk, annak ellenére, hogy múltunk (egyházi múltunk is) számos ellenpéldát kínál: évszázadokkal ezelőtt még igen jól megfért a „zsíros" parókia a szegényebb sorú kis falusi egyházközség mellett, és ezt, a körülmények miatt előállt állapotot, minden további nélkül elfogadta mindenki. Mint ahogyan azt is, hogy gyülekezetről gyülekezetre különbözött a díjlevél, amely lényeges gazdasági differenciálódást eredményezett a lelkészi társadalomban, és a lelkészi renden belül is kialakult egyfajta rétegződés. Ezt tovább árnyalta az, hogy a külföldet járt akadémitát, vagyis a külföldi egyetemen tanult lelkészt nagyobb gyülekezet illette meg, mint hazai iskolában tanult társát, és ez is egészen tennészetes volt, zsinati végzésbe is foglalták. Valaki most azt vethetné ellen, hogy ez nem több pénzt, hanem nagyobb felelősséget és több szolgálatot jelentett a nagyobb gyülekezetben. Ez viszont politikai szólam, mert a történelem egészen mást mutat, azt ti., hogy bizony a nagyobb közösségek lelkészei nemcsak feladatból, hanem a kalácsból is nagy falatot kaptak, sokszor messze túlszárnyalva a többletmunkát megillető bér arányait. Miért kellett ekkora történelmi kitérőt tennem az eredeti tételtől? Azért, mert szeretnék végre történelmi tényekkel előhozakodva örökre leszámolni az egyházi köztudat és értékítélet azon farizeusi beidegződésével, amely sértő anakronizmusként hordozza napjainkban is magán a szegény-tisztességes (szegénység-érdem), illetve a gazdag-tisztességtelen (gazdagság-bűn) ellentétpárok kommunista emlékét. (E logika szerint igen tisztességtelen volt valamennyi tehetős, sőt sok esetben dúsgazdag patrónusunk, fejedelemtől és főúrig, aki az elmúlt néhány évszázadban gazdagon támogatta egyházunkat...) Aki veszi a fáradságot és belenéz a feldolgozott jegyzőkönyvekbe, látni fogja, hogy azok nagy hányada, jellegükből eredően, az egyházközség anyagi ügyeivel foglalkozik (nem kis csalódására annak, aki pl. a teológiai áramlatok hatását vagy a dogmatika lenyomatát keresi bennük). Ez azt jelzi, hogy egyházunk bármennyire is a transzcendens dolgok szolgálatára kapott elhívást, mindennapi élete mégiscsak az immanens hétköznapokban zajlott, tehát intézményként működött (és működik mind e mai napig) a legmagasabb szinttől a legalsóbbig, a jól bejáratott világi intézmények szabályai szerint. Nos, többnyire ezeket az anyagi világhoz kapcsolódó hétköznapi dolgokat rögzítették az effajta jegyzőkönyvekben. Igen időszerűnek tartjuk szólanunk a fennmaradt levéltári források alapján az egyház anyagi ügyeiről azért is, mert a témát, valamiféle farizeusi szemérmességgel, igen messzire elkerüljük, ha pedig mégis megpróbálunk szembenézni vele, akkor ebből még az ismeretterjesztő cikkek színvonalát is messze alulmúló írások születnek, sok téves konklúzióval, megen-