Ortutay András: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv (Tatabánya, 1988)

TÖRÖK VILÁG

még pedig úgy, hogy a rumilii hadtestnél 8, az anatolii hadtestnél pe­dig 9 ágyú volt. - Mohammed pasa az anatolii hadtesthez ment s az említett ágyúkat is segítette volt felállítani, hogy reggel mindjárt meg­kezdhessék a lövetést, s valóban el is kezdték reggel az ágyúzást. A rumilii beglerbéghez pedig az a parancs érkezett, hogy "mivel bízunk a te ügyességedben, szorgalmadban és buzgalmadban, azért nem ren­delünk mást melléd, csak a janicsárok felét agájokkal, Ali agával. "S valóban más pasa nem rendeltetett melléje. A janicsároknak másik fele pedig a szegbánbasival az anatolii hadtest mellé adatott. - Az említett napon, melyen megkezdték a vívást, estéig 5000-nél több go­lyót lőttek el és igen nagy réseket nyitottak. A janicsárok hétfőn éjjel agájokkal együtt valamennyien jelen voltak s a meteriszeket előbb vívén és több helyen magoknak is me­teriszeket csinálván, kezdtek elhelyezkedni; azután mindenik harcol­ni kezdett a maga állásából. Az a nap, melyen az ágyúzást elkezdték, kedd volt s ezen a na­pon estig ágyúzván, igyen nagy réseket nyitottak:, sőt két ágyújokat is hasznavetetlenné tették, egyiket a rumilii, másikat az anatolii had­osztály állomása felől. Azonkívül az anatolii hadtest állomása felől volt egy torony a várban, hol a gyaurok tábori zenéje szokott szólni. Mohammed pasa pedig tudván ezt, ilyen ígéretet tett: "amelyik tüzér azt lerombolja annak 1000 akcsét ajándékozok." A tüzérek pedig ezt hallván, egy perc alatt a földdel egyenlővé tették, azután fölvették ju­talmukat. Mikor beesteledett, a janicsárok számtalan puskagolyót lőttek a várba s a meretiszeket közelebb vitték a várhoz. Ennek másik oka az volt, hogy este felé négy nagy ágyút húzlak a vár elébe s azért tüzel­tek egyszerre, hogy a gyaurokat ne engedjék kiütni, vagy az ágyúkat vontató hadosztályra ágyúzni. - Továbbá Ulama bég is kapott hat ágyút és öt zarbuzánt; azokat szerdán oda huzattá és délig mindnyá­jat felállítván, lassankint tüzelni kezdett. Az említett négy nagy ágyút is felállították még délelőtt, s azután azokkal is tüzelni kezdtek. így a nagy és kis ágyúkból kulunburinákból összesen 53 ágyút állítottak fel, s azokkal minden oldalról lövették a várat... Ez a fejezet Uszturgun várának teljes erővel való vívását adja elő. Másfelől a világos elméjű és vitéz Rusztem pasa ő fensége is-

Next

/
Oldalképek
Tartalom