Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - K. Horváth Zsolt: Társadalmi kirekesztés és a "saját idő"
96 Mentalitástörténet K. Horváth Zsolt * * Előadásom harmadik részében azt a kérdést szeretném körüljárni, hogy egy oral history41 révén hogyan jeleníthető meg egy ilyen diskurzus személyessége,41 42 hogyan viszonyul egymáshoz élmény és történet. E, harmadik fejezetben tehát e „képzetrendszert” [imaginaire], e tudattalanul megalkotott „történelmet” vizsgálom, ahogyan ezt az Annales egyik 1993-as, tematikus száma tette.43 Ez azért fontos számunkra, mert „az egyén számára a társadalmi struktúra feltételei és problémái a »saját időben« bontakoznak ki; az egyéni cselekvést az egyéni idő igazítja, és cselekvéseink társadalmi következményei is abban csapódnak le” - írja Martin Kohli44. A „személyes történelem” azonban - eltérve ezzel az életút-kutatástól - nem azzal foglalkozik, hogy miként mozognak, „utaznak” az egyének életük folyamata során a történeti időben és térben, hanem azzal, hogy egy adott történeti időben, egy jellegzetes társadalmi folyamatot, viselkedésmintát, egy személy bizonyos életperiódusának ábrázolásával hogyan lehet illusztrálni, miként hangsúlyozható ezzel az adott esemény lecsapódása, személyessége, a „saját időben” való megélése. Ez tehát nem feltétlenül egy „személy történelme”, hanem egy személy történetén - tehát személyességén - keresztül jelenít meg, s a - szó szoros értelmében - „érzékeltet” egy társadalmi problémát, konfliktust. Ebben az esetben a „történetrekonstrukció alapja kimondatlanul is a szóban forgó személy feltételezett szubjektuma, melyet az elbeszélő a mindennapi emberi viselkedés ismert pszichológiai szabályszerűségei alapján állít elő. [...] Módszerének alapja az analógia” - mondta Lackó Mihály egy helyen.45 A fentebb hangsúlyozott „történet személyessége” kifejezés mögött akaratlanul is meghúzódik tehát egy naív lélektani szál, s következésképpen az analógiák segítségével rekonstruált - vagy megalkotott?) - személyiség így nem hordoz semmilyen partikuláris tulajdonságot, hanem a körötte zajló események, történések, viszályok, kontaktusok hordoznak sajátosságokat, ennek - a saját maga által szőtt - hálózatában érhető „tetten” az egyén. Egy hagyományos értelmezési stratégiának tehát abból a feltételezésből kell kiindulnia, hogy a személy, akit meg kell értenünk nagyon hasonló hozzánk, „hogy az ő világa, akárcsak a miénk, emberekből áll, akiknek személyiségük és indítékaik vannak; és hogy ő is, mint mi mindnyájan, arra vágyik, hogy melegséget, szeretetet, biztonságot ta41 Markovics Éva-interjú. Készítette K. Horváth Zsolt 1997-ben. Magánarchívum. 42 Benveniste, É. 1966. 238-239. 43 Annales E .S. C.. 48 (3, mai-juin), 1993. 44 Kohli, M. 1990. 176. 45 Lackó M. 1997b. 305-306.
