Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - K. Horváth Zsolt: Társadalmi kirekesztés és a "saját idő"
Társadalmi kirekesztés és a „saját idő” 97 pasztaljon, sikereket érjen el, és elkerülje a fájdalmat, a nélkülözést és a betegséget.”46 Nos, esetünkben problémát vethet fel, hogy az orális történet beszélője (Markovics Szilárd lányáról van szó) nem azonos az esemény átélőjével, tehát voltaképpen egy értelmezési síkváltásról is beszélhetünk. Ez azonban — véleményem szerint - nem hatástalanítja a történet személyességét, mivel maga a beszélő is részese volt - noha csak háttérszereplőként - az eseményeknek: így egy Te-ként ő is „benne áll” a hagyomány folyamatában. A „Te tapasztalatát is az a paradoxon jellemzi, hogy valami, ami velem szemben áll, saját jogát érvényesíti, és teljes elismerésre kényszerít - s épp ezáltal »értem meg«. De úgy gondolom..., hogy az ilyen megértés nem a Te-t érti meg, hanem az általa nekünk mondott igazat” - mondja Hans-Georg Gadamer.47 Itt a „saját időben” való megélés mint tapasztalati megértés az, amely az elbeszélés személyességét hordozza tehát. Markovics Szilárd 1952. március 14-től, tehát elbocsátása napjától tizenegy levelet írt eltérő helyekre, Kossá István miniszternek, Hámor Mihály KITI igazgatónak stb. Az általam feltárt levéltári dokumentumokból (re)konstruált szubjektum egy a változás révén meggyötört, kisemmizett, s végül kirekesztett embert jelenített meg. Az a jogos kritikával illetett „naív pszichológizálás” tehát, melyet fentebb vázoltam, e történetrekonstrukcióban is jogosnak minősülhet, amennyiben összevetjük az orális elbeszélésből megrajzolt „apa-szubjektummal”, mely ugyan egy kirekesztett, ám önnön helyét mindig újrafogalmazó, vesztett helyzetet nem ismerő, invenciózus ember karakterét jelenítette meg.48 Amennyiben az emlékezés időszerkezetét - mely az időben előbbit a másikban gondolja el - összevetjük a történeti feldolgozás időszemléletével - valami kronológiailag megelőz valamit -, úgy Michel de Certeau nyomán kijelenthetjük, hogy „az idő két stratégiája ütközik itt össze”.49 Az ő gondolatait figyelembe véve tehát nem kell csodálkoznunk azon, hogy más a történetírás eszköztárával megjelenített személy szubjektuma, s megint más a szóbeli emlékezés apa-képe, jelen esetben olykor kifejezetten ellentmondó; ez azonban nem a múlt „valóságának” megváltozása, hanem az eltérő időkezelés, s ekképpen a „történetátírás” különbözőségeinek eredménye. Míg a „sürü szövetű” levelezéstörténetből előhívott szubjektum eminens jellemzője a marginális helyzet, a képességekhez mérten alulértékelt pozíció és az ebből fakadó igazságtalan helyzet, egyszóval a méltánytalanság érzése, addig az orális történet apa-szubjektuma elsősorban az autonóm, szociometrikusan kedvező megítélésű, rendkívül tehetséges, egy46 Davidson, D. 1993. 176. 47 Gadamer, H-G. 1984. 16. Kiemelés: K.H.Zs. 48 Markovics Éva-interjú. 49 Certeau, M. 1987b. 99.
