Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Knézy Judit: Paraszti viselet- és szemléletváltozás Somogyban a 18-19. században
Paraszti viselet- és szemléletváltozás Somogybán a 18-19. században 347 azaz ott már több posztóruhafélét, főképp nadrágot is hordtak a parasztok, míg a déli részeken házivászon jellemzi ruházatukat.21 Igáitól délre, a Kapos mente keleti szakaszán a 19. század közepétől gyorsult fel ez a folyamat. Erről itt, a Vízmentén így emlékeztek meg az újtól félő öregek: „Eltűnt a szép angyali fehér viselet, olyanokká lettek az emberek, mint a tarka marhák a nyájban”.22 A megjegyzés pontos korjelző, ugyanis ebben az időben már elterjedtek az uradalmakban a nyugati, főképp szimmentáli fajták és furcsán hatottak a szürke magyar marhák mellett. A tisztaság, angyaliság, ősi, keresetlen, a bibliai időkre emlékeztető fogalmak később is kötődtek a fehér illetve a nyers és durva vászonhoz, és az elődök hagyományainak tiszteletét is jelentette. 1941-ben így nyilatkozott egy 81 éves asszony: „Régen itt a pógárok zsákdolmányba, zsáknadrágba, csepütutytiba jártak, az asszonyok meg vászon szoknyába. Meg se festették.”23 A megye déli felében a zselici és belső-somogyi reformátusoknál és a Dráva menti horvátoknál a 20. századig fennmaradt a fehér gyász illetve a „nagypénteki gyónó” fehér vászonöltözet szokása, egyes községekben volt fekete kiegészítő is mint a fejkendő, konty, fejszorító pánt, vagy vállkendő például Somogyszobon. Csökölyben az özvegy nőknek a fej szorító pántja is fehér volt, az idős férfiaknál többfelé szokásban volt a fehér nyakra való vászonból. Másutt a halálravaló ruhának válogattak össze csupa házivászonból valót, még a szulóki németeknél is.24 A kiegészítő színek közül eleinte és egyes vidékeken a fekete a fiatalság színe volt.25 Ez maradt fenn női kontyokon, főkötő formájú fejfedők színeként, férfiak mellényének, nadrágjának, nyakravalójának színeként, szűrhímzésekben. A másik és még fontosabbá váló szín a vörös, sötétvörös, meggyszín. Ezt „törö- kös, törökbécsi, bécsi, pirosbécsi” elnevezésekkel jelölték a korabeli iratokban, például 1809-ben rablott ruhafélék között ezeket írták le26: „fekete selyem keszkenő... kék és vörös szélűt, török keszkenőt nagy virágokkal...” Egy 1851. évi szentgáloskéri vagyonleltárban is „fekete... nagy perkál vörös... új bécsi piros... uj zselin vörös... fehér fodros... uj kék keszkenőt” írtak össze, egyedül az „olajszín” tér el az eddigiektől.27 A kék szín nemcsak a kékfestő mesterek tevékenysége és a német lakosság hatásaként terjedt el, a köznemesi viseletben a posztóruházatnak is kedvelt színe volt. Egyes vidékeken (Csurgó és környéke evangélikus magyarjainál és egyes német csoportoknál) a 20. század elején gyászszínként is számításba jött a nőknél a minta nélküli vagy nagyon 21 Szakácsi Csorba J. 1857. 91. 22 Gelencsér S. 1968. 39-55. 23 Morvay Judit gyűjtése - Néprajzi Múzeum Etnográfiai Adattár 3062. 24 Kosz Magdolna kézirata - Drávamúzeum 604-90/2. 25 Gáborján A. 1969.11.; Kerékgyártó A. 1937. 83-86. 26 Gönczi F. 1942b. 23. 27 Somogy Megyei Levéltár (SML) Nagyatádi cs. kir. járás közjegyzőségi iratai 1853.