Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Knézy Judit: Paraszti viselet- és szemléletváltozás Somogyban a 18-19. században
Paraszti viselet- és szemléletváltozás Somogybán a 18-19. században 345 özvegy haláláig gyászt viselt. Tudták ki visel teljes, ki fél gyászt. Más tarisznyája volt a pásztornak, parasztnak, másmilyen a felnőttnek és másmilyen az iskolásnak. A saját falujuk belieknél rejtettebb megkülönböztetéseket is ismertek: például az idősebb nők más szabású, szűkebb, fehér varrott díszű, a fiatal nők más szabású, bővebb és piros vagy piros-kék hímzésű inget viseltek Buzsákon és környékén. A kutasi parasztok gatyájának volt a lába között bővítő toldása „üllepe vagy illete”, a pásztorokénak nem. Somogyegresen a vőlegény ingének nyakán piros keresztszemmel kakasos minta volt, piros hímzés általában fiatalok ingére került. Szomszéd falubelit fejfedőjéről, vállkendőjéről, szűréről, tarisznyájáról stb., egyszóval külsődleges jegyekről ismerték fel. A falusi közösségen belül annyira közismertek voltak a ruházatbeli jelző- rendszerek, hogy nem is nagyon beszéltek róla. A családfő megvette a megfelelő ruhadarabot és a családtagoknak el kellett szó nélkül fogadnia, még ha nem tetszett is. A serdülőlány esetleg első keresetéből maga választhatta meg a vásárolandó ruhát, de aligha tért el a hagyományos választéktól. Aki megsértette az íratlan szabályokat - például a viseletben is - a vétek súlyosságától függően „kibeszélték, füle hallatára mondogolódtak, szemébe mondták, a közösség előtt apja, anyja, anyósa szidta, megszégyenítette, volt, hogy ki is dobolták” pl. az illetlen viseletét hordó ügyét. Ha ruházata teljesen eltért a közösségétől, már úgy viselkedtek vele, mint aki nem tartozik közéjük. Egyes községekben megengedhetőnek tartották, hogy a máshonnan hozott menyecske szülőfaluja kontyát viselje, ha az különösen szép díszes volt, mint például a csökölyi, nagykorpádé somogyszobi asszonyoké. A viseletváltozás tényezői és periódusai A 18. század folyamán a hagyományőrző dél-dunántúli térségekben a mezőgazdasági népesség ruházatában az alapanyagot főként a kender- és lenvászon adta. Az u.n. fehér ruha (ing-gatya, ing-szoknya) együttest kivéve vászonból készülhetett a nők ünnepi vagy hétköznapi köténye is, a fejükre tett négyzet- vagy sálalakú kendőféléjük, „keszkenőféléjük” is. A férfiak is tettek maguk elé helyenként vászon „elékötőf ’ vagy „elekötőf’, esetleg nyakra valójuk is abból készült. A paraszti vagy takácsok szőtte vásznon kívül más mesterek gyártotta viseletdarabokkal egészítették ki ruházatukat, mint a lábbelik (bocskorosvarga, csizmadia), szűr, dolmány, mente (szűrszabó), ködmön, nagybunda, bőrmelles (szűcs), fejfedők (süveges). A beköltözött németekkel együtt kékfestő mesterek tevékenysége is elterjedt a 18. század második felében,15 valamint a finomabb szövetből dolgozó németszabóké, akiknek termékeiből a laibli, vagy mellény 15 Domonkos O. 1977-78. 183-257.
