Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Mi és mások - Zachar József: Ökumené egy haditáborban - Sandhofen, 1794
Ökuméne a haditáborban - Sandhofen, 1794 209 tottan közöltek szerint a közeli Mannheimban kinyomtatott könyvet az elöljáró főtiszt minden katonája kezébe kívánta adni. O maga katonáival, ahogyan erről röviden ugyancsak már szó volt, az 1793 tavaszán a magyar- és horvátországi katonai határőrvidéken önkéntesekből toborzott Wurmser-szabadcsapat egyik huszársvadronját képezte. A toborzás helyszíne és önkéntes jellege eleve lehetővé tette, hogy a legkülönbözőbb anyanyelvű és vallású katonáskodni szándékozó felvételt nyerhessen. Szükebb kötődésüket tekintve, valóban bizonyára soknyelvű és sokhitű hungarus katonaközösség született meg. Ezt a szerző példamutatóan a legmesszebbmenően igyekezett figyelembe venni. Ugyan a saját anyanyelvén, amely egyúttal a kezére adott alegység vezényleti nyelve is volt, fogalmazta meg gondolatait, de ezt annak tudatában tehette meg, hogy a katonák közti érintkezési és kapcsolatteremtési nyelv is a magyar volt. A vallások szerinti címbeli felsorolás viszont, hogy ugyanis kiknek is szánja művét, túlmutat a hitbéli eltéréseken, rejtett utalás a nemzeti összetételre is. Az ifjú tiszt bizonyára egyfajta írói ambíciót is dédelgetett, ugyanis bevezetőjében így írt: „...attam, minden féle Vallás Litániájának a nevét, hogy igy, sok olvasóhoz legyen szerentséje együgyü munkatskámnak, tsudálkozvan rajta, hogy mitsoda Litánia lehet az, amit az egész Világ el mondhat, holott tsak némely Vallások Isteni tisztelet mógya a Litánia”.48 A római katolikusok első helyen való említése bizonyára azt jelzi, hogy katonái közt ők képezték a legjelentősebb csoportosulást. A volt királyi magyarországi és horvátországi területeken való toborzásból fakadóan, hiszen azokon az ellenreformáció korán és igen erőteljesen érvényesülhetett, ez nem meglepő, a beállt magyarok és horvátok, továbbá az e területekről csatlakozott németek és olaszok zöme egyaránt e felekezetbeli lehetett. A reformátusok nagy valószínűséggel, miként a szerző maga is, főleg keletebbre fekvő más, többnyire volt hódoltsági és erdélyi területekről érkezett magyar kálvinisták voltak. Mégsem ez a megnevezés szerepel, és ezt okozhatta az, hogy a hadszíntérre vonuláskor vagy az arcvonalon csatlakozhattak a szabadcsapathoz helvét hitvallású németek, német és más nyugat-európai nemzethez tartozó hugenották és presbiteriánusok, talán még puritánok és kongregacionalisták, sőt rózsakeresztesek is, akiket a kortársak mind a református gyűjtőfogalom alatt említettek. A lutheránusok ismét találó gyűjtőfogalom, hiszen a magyar és szlovák evangélikusokat, a német ágostai hitvallásúakat és a cseh huszitákat egyaránt jelentette. Az óhitűek alatt a szerző, miként a kortársak többsége, nem az izraelitákat értette, hiszen róluk külön szólt. Számára ez a keleti ortodox keresztény egyházakhoz tartozók gyűjtőfogalma volt, beleértve az orosz, görög, vagy örmény rítusú magyarokat, ruténeket, ruszinokat, továbbá románokat és más balkániakat. Még nagyobb figyelmet érdemel az ariánusok gyűjtőfogalom szerepeltetése. Ez nyilvánvalóan 48 Litánia 3.
