Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Mi és mások - Forró Katalin: Szubjektivitás és objektivitás
Szubjektivitás és objektivitás 195 ben tesz említést, többet dohányozhatnak. Az elítéltekből alakított zenekar évente négy koncertet adott, melyet a jó magaviseletű fegyencek a folyosón, a magánzárkások „kis ajtó nyílásán át” hallgathatták. Leginkább a tisztálkodás lehetőségei zavarták. Nem az, hogy a fürdőben sem beszélhettek egymással a fegyencek, hanem a kéthetenkénti, mindenki számára azonos ütem szerinti zuhanyozás. A zuhanyt központi csappal működtették, így azonos hőmérsékletű víz, azonos ideig állt mindenki rendelkezésére. A kádfürdőt csak orvosi engedéllyel vehették igénybe. Az orvos - és természetesen Matuska - „álláspontja az, hogy egy intelligens ember jobban szenved és nélkülöz, mint egy olyan, akinél a fegyházi berendezések luxus számba mennek az ö polgári életéhez relativ szór nézve.” A rabok értékelését, a hozzájuk fűződő kapcsolatát az általános mentalitáshoz igazítja. Ahogyan a számára mérvadó tisztességes polgár kirekeszti és megveti a fegyencet, úgy ő sem azonosulhat velük. Ebből adódóan saját magát is el kellene ítélnie. De nem minden fegyenc gonosz, vannak megtévedt, intelligens emberek - mint például némely muzsikus - akiket, lám az orvos is különb elbánásban részesít. Matuska önmagát is e csoportba sorolja. A mi ez esetben az intelligens, a megtévedt emberek, az ők a megátalkodott primitív bűnözők. A rabtartókat szintén kellő távolságból szemléli. Nagy a fluktuáció, rabos- kodásának hat éve alatt három igazgató is váltotta egymást. Személyükről, hozzájuk fűződő kapcsolatáról nem ír, csupán annyit jegyez meg, hogy „individuális felfogásuk a törvény keretein belül is érezhető volt.” A fegyőrök közül sokan rendelkeztek középiskolai végzettséggel. Külön említi azonban az orvost, a lelkészt és a tanítót. A leírásból kitűnik, hogy Matuska számára ez a három ember a legfontosabb. A fegyintézet zárt keretein belül a szabadság, a polgári lét egyfajta illúziója jelenik meg általuk. Az orvos, aki engedményeket tesz az intelligens fegyencek javára, a tanító, aki a könyvtárat vezeti, aki rajzórákat tart, aki az énekkart és a zenekart szervezi, szintén kiemeli a tömegből az arra érdemeseket. Matuska igyekezett legalább többre hivatottságának érzetét fenntartani, s az orvos és a tanító viselkedése ezt a reményét táplálta. Más volt a kapcsolata a börtön lelkészével. A pap egyfajta pszichológus szerepét töltötte be. Az intézeti lelkésszel való első találkozásról így ír: „Itt az eddigi deprimált hangulatát mindenkifelváltja egy nyugodtabbal egy megelégedettel. Erről már sokan újságcikkeztek is. Es valóban bárki megfigyelheti a folyosón álldogálók arcát. Akik még bebocsájtás előtt állnak egész mások, mint akik már kijöttek. A főtisztelendő úr egy igen jó emberismerő és kitűnő szónok. A belépő újoncot mint egy polgári látogatót fogadja, kezet fog vele, leülteti, kikérdezi, azután a lelkére beszél és még az atheista is ellágyul. Annyi bizonyos, hogy egy rendkívüli módon hat mindenkire. Innen a fent írt változás.”A lelkész embernek tekinti a fegyenceket, s ez nagy hatással van az identitásválsággal küzdő, emberi méltóságának maradékát megőrizni igyekvő Matuskára is.
