Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)

Mi és mások - Jeney-Tóth Annamária: Hadifogság a Távol-Keleten

Hadifogság a Távol-Keleten 143 en mindig sokkal rosszabb lett, hiszen az előző helyen már - aránylag - kényel­mesen berendezkedtek és ellátták magukat „minden kényelemmel”, az új helyen pedig újra kellett mindent előröl kezdeniük. így jártak 1918 szeptemberében is, amikor még a japánok felügyelete alatt költöztek Krasznaja-Rjécskára, ahol aztán újra orosz felügyelet alá kerültek. Jelentős engedménynek számított a tábo­ron belüli kávéház és kaszinó létesítésének lehetősége, ami az egyetlen szórako­zási lehetőséget rejtette magában. A vízvezetéket természetesen a foglyok épít­hették meg, sőt ígéretet kaptak a villany bevezetésére is. Másfél—két hónap múl­va újra ugyanez szerepel problémaként a naplóban. Változás a tábor amerikai kézbe kerülésével következett csak be 1918. no­vember közepén.31 Ekkor a pérvaja-rjécskai és nikolszk-usszurszkiki táborok japán fennhatóság alá, míg a habarovszki (krasznaja-rjécskai) amerikai kézbe került. Az amerikaiak igyekeztek emberhez méltó körülményeket teremteni a táborban, viszont sor került a box-rendszer megszüntetésére is.32 Ebben az idő­szakban nehézséget jelentett Antal Vilmos hadapród számára, hogy hadapródok tisztek-e és jár-e nekik fizetés. Az ügy végül is kedvezően oldódott meg hősünk és társai számára. Az amerikaiak alatt kötelező volt mindenkinek a kantinban étkezni, ez a fizetésük egy harmadát emésztette fel, mintegy 8 dollárt, a többivel 31 „1918. nov. 10-20. Az amerikaiak átvettek bennünket. Naponként 3.-szór van hús, fekete; rendkívül erősen táplálnak bennünket, hogy valamennyire rendbe hozzák a teljesen lezüllött egészségünket. Megígérték, hogy ruhát, ágyneműt és más apró szükségleti czikkeket fognak rö­videsen nekünk szállítani, hogy a rongyokból kivetkőztessék a teljesen összetört embereket. - Színházat, villanyt, vízvezetéket, éttermet adnak-építenek, hogy a sok nyomorúságot és zavart némi kényelemmel válthassuk ily sok megpróbáltatás után fel. nov. 20-30. A vízvezeték elkészült, most már csak a vasút felvezetése van hátra. - Naponta lehet haza lapot, levelet írni. - Általában meg vagyunk elégedve úgy az élelmezéssel, mint a bánás­móddal. Az amerikaiak a legnagyobb figyelemmel kísérik mindenféle kérésünket és ügyünket. - A consultól kínai cipőt, sipkát, nadrágot, fehérneműt, kesztyűt, kapcát kaptunk 32 „1919. febr. 1-10. A hadapródok és jelöltek nem kapnak fizetést. Egyelőre kölcsönökből kell élnem, amelyet Fejes Pali ad, febr. 4. én kaptam 10 Dollárt tőle. Fejes tőlünk más boxba költö­zött, helyette Moskovitz jött a boxba lakni. - Az amerikai alezredes leszedette a box falakat, ka­szárnya rendszert vezetett, minden negyedik nap fahordás, mint kényszermunka; mindez azért, mert Réder őrnagy megtagadta, hogy a kozákokkal egy teremben étkezzünk. Egészséges vagyok, kissé felhagyott az idegesség. febr. 10-20. Amerikai cabaré volt itt. - Fejes Pál zls. lemondta a kölcsönt Knapp János javára és így én most Walter Matyitől és az ezr. alapból kapok. Igen kellemetlen napokat okoz a pénz­ügy, különösen ez a felmondás tett nagyon rossz benyomást az illető urakra. - Szép időjárás, febr. 20-28. Nagy tisztaság és rend uralkodik a lakó helyiségekben. - Cabarék megkezdődtek. - Egyelőre még mindig fizetés nélkül kölcsönökből élek. - Cipőt, téli fehérneműt, kesztyűt, haris­nyát kaptam az amerikaiaktól. - Igen erős főfájásom volt, nagyon rosszul éreztem magamat va­lami 9 nap óta, amit Fejes és Knappal történt ügyem okozott. - Jó idő jár az első posta is megér­kezett én is várom már türelmetlenül. márc. 1-10. Különféle bizottságok látogatták a tábort; amerikai vöröskereszt, attasék, a dán consul és végül egy vezérkari ezredes. - Állandó munka van, most egy kissé gyengébb az élelme­zésünk, ami a vasúti szállítás nehézségeinek tudható be. - A fizetésünk még mindig nem intéző­dött el, erős a remény, hogy egyáltalán nem kapunk fizetést.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom