Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Mi és mások - Csóti Csaba: Erdélyi menekültek levelei 1916-ból
Erdélyi menekülteklevelei 1916-ból 119 úgy látszik, nem volt jelentősége. Az egykori menekültek azokról az emberekről, akiket önmagukkal egyenrangúnak tekintettek, családias hangon emlékeztek meg. Ezt a családiasságot jól szemlélteti az az eset, amikor a már idézett Személy Jánosné tudakozódott a Harvadtő környéki falvakban elszállásolt dunántúli bakáktól, hogy „nincs-e vagy egy polányi” közöttük. Lakatos Jánosné, szintén harvadtői egykori menekült egyenesen csomagot akart küldeni egykori somogyszili ismerősének, akiről úgy hallotta, hogy Dicsőszentmárton környékén katonáskodik. Lakatosné buzgólkodását azonban a somogyi barátok nem fogadták hasonló lelkesedéssel. Amikor 1917 karácsonya előtt a harvadtői asszony somogyi ismerősei meglátogatták a katona „Pozsárt”, aki valóban Dicsőszentmártonban állomásozott, nem is értesítették erről egykori vendégüket. 1918 februárjára aztán, miután Lakatos Jánosné több levelezőlapjára sem érkezett válasz, az egykori menekült szomorúan jegyezte meg: „úgy látszik, hogy szégyell[tek] bennünket fölkeresni”. Az ehhez hasonló sorokból kitűnik, hogy a somogyi gazdák, bár amíg a házukban laktak, nagy szeretettel vették körül a menekülteket, azok hazatérte után nem nagyon erőltették a kapcsolattartást. Ezzel szemben az erdélyiek családtagjukként tekintettek egykori szállásadóikra, csomagküldéssel igyekeztek meghálálni jóságukat. A csomagokban általában férfi szalmakalapok, almák, masnik fordultak elő. Vagyis olyan dolgok, amelyek a paraszti világban személyes aján7 dákoknak számítottak. Küldtek azonban olyan praktikus ajándékot is, amivel dicsekedni is lehetett. Ilyenek lehettek azok az oltó ágak, amelyekről Személyné azt írta, hogy „nagyon finom gyümölcsöt úozfnak]”. Nem is beszélve annak a sütőtöknek a magjáról, amelyről megjegyzi, hogy „én ott [Somogybán] ilyen pompás tököt még nem láttam”. Az erdélyi háziasszony azonban nem csupán Polányban akart dicsekedni hazai gyümölcsoltványaival, de férje előtt is a Somogybán megtanult káposztás rétessel, amelyet ő „polányi süteménynek” nevezett el. Mindezek apró, félmondatos megjegyzések a levelekben. Nagyon is árulkodnak azonban arról, hogy két parasztasszony mennyire hasonló módon gondolkodott az ország egymástól nagyon távol eső vidékein. Ami fontos volt az asszonyok számára, természetesen a háztartással, a gazdasággal és a családdal volt kapcsolatos. A már említett bordosi Barabás Györgyné - aki annyi jókívánsággal halmozza el levelében a ,jó jegyzőt” - például részletesen leírja, hogy hazautazásuk során milyen volt az étkezés, és hogy nagy volt a tömeg. Arról azonban, hogy hazautazásuk során egy hadifoglyokat szállító szerelvény „utasai” fellázadtak, csupán azért ír egy fél mondatot, mert az egyik fellázadt fogoly a vonat elé lökött egy „nagycsaládos bácsit”. Egy férfi levelében - különösen, ha katona volt - valószínűleg nagyobb szerepet kapott volna a hadifoglyok lázadása is. Néprajzi Lexikon, alma és kalap címszavak. 7
