Várospolitika és közigazgatás - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 21. (Esztergom, 2011)

VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZIGAZGATÁS - Tóth Krisztina: Esztergom város hivatalviselői 1683–1711

TÓTH KRISZTINA János Esztergomba kerülése után szinte azonnal jelentős birtokokat szerzett: az esztergomi káptalantól bérbe vette Dágot, Csolnokot, Leányvárt és Kiscsév pusz­tát.35 Miközben hivatala folytán Esztergom-Vízivárosban lakott, a királyi város területén is szerzett két telket, és építkezni kezdett.36 Háza a 18. század eleji Esz­tergom egyetlen kőháza, később vármegyeházaként szolgált.37 Vagyona gyarapítá­sában az erőszaktól sem riadt vissza: Tolnay Éva Alsóbélán lévő nemesi kúriáját jogtalanul foglalta el és használta.38 1692-ben a Kamara sótisztnek is kinevezte,39 majd 1696-ban a vármegye adószedőnek választotta, és ezt a hivatalát több éven keresztül betöltötte.40 1704-ben halt meg,41 két gyermek maradt utána: Svár Tamás és Svár Borbála. Esztergom következő ismert bírója 1698-ban Kelemen György volt.42 Róla a nevén kívül semmit nem tudunk. Talán ő lehetett az a bíró, akiről Bottyán János azt említette, hogy szökött jobbágya.43 Sinka György 1699 és 1702 között töltötte be a bírói hivatalt.44 Származását nem ismerjük. 1722-ben vizsgálatot indítottak nemességéről, de a vizsgálat ered­ményét nem tudjuk.45 Az biztos, hogy vármegyei tisztviselőként kezdte pályafutá­sát, 1692 és 1699 között Esztergom megyei szolgabíró volt.46 A Rákóczi-szabad- ságharc alatt vagyonát egy ládában a Vízivárosban, Tiszó Pál pincéjében rejtette el, de Dobay György két társával megszerezte azt, majd Hitter János házában megosz­toztak rajta. A ládában 650 forint, öt ruhára való ezüstgomb és nadrágra való ka­pocs volt.47 1710 körül halt meg, egyetlen lánya: Sinka Franciska Svár Tamás fele­sége lett.48 35 Vm. reg. 1. 355., 509. sz. 36 Észt. reg. I. 210. sz. 37 Prokopp Gyula: A volt megyeháza (Bottyán János u. 3.) és tulajdonosainak története. Jn Esztergom évlapjai 1988, 150-171. o. 38 Vm. reg. 1.518., 525. sz. 39 Fallenbüchl: i. m. 283. o. 40 Vm. reg. I. 265., 442., 631. sz. 41 Fallenbüchl: i. m. 283. o. 42 Villányi: i. m. 29. o. 43 II. Rákóczi Ferenc levéltára... IX. köt. 31. o. 44 Vö. a jelen kötetben: Esztergom város jegyzőkönyveinek regesztái 1701-1710. Összeáll.: Domin- kovitsné Szakács Anita - Tóth Krisztina. 4. sz. (A továbbiakban: Reg. 1701-1710.); Vm. reg. I. 503., 660. sz. 45 Észt. reg. I. 993. sz. 46 Vm. reg. I. 263., 265., 442. sz. 47 Észt. reg. 1. 300. sz. 48 Észt. reg. I. 216., 267. sz. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom