Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)
Karády Viktor: Zsidóság és modernizáció a történelmi Magyarországon
magyar zsidóságban már a Reformkor óta kimutatható, bár igazi demográfiai jelentőségre a 19. század második felében jut Ekkor, a bevándorlási többlet elapadásával (az 1860-as évek óta a zsidóság vándorlási mérlege Magyarországon - a gyakran antiszemita indíttatású hiedelmek ellenében - negatív!) a halálcsökkenés és a századvég magas termékenység különbözete biztosította a zsidóság gyors szaporodását Ezek a halálozási viszonyok a zsidó népesség későbbi fejlődését is előnyösen jellemezték egészen a Vészkorszakig. Különösen jól kimutatható alulképviseltettségük a magyar népbetegségek a tüdővész és a fertőző kórok áldozatai között Ezt a differenciálisán alacsony mortalitást egy sor társadalomtörténeti tényező összjátéka magyarázhatja meg, bár erre nézve igencsak hiányoznak az oknyomozó tanulmányok. Ilyenek a sajátosan jobb lakásviszonyok, melyek Budapesten a század elejétől kezdve minden rétegben és osztálykategóriában külön-külön kimutathatók, az erősebb urbanizáció és maguk a zsidó orvosok nagy számából adódó csoport-sajátos előnyök (amelyek az orvosi ellátás lehetőségeit jelentősen javították), s talán a vallás által előírt (nevezetesen az étel kezelésére vonatkozó) higiéniai szabályok profilaktikus haszna. Az életciklus tervezésében a halálozás csökkenésétől ugyan nem független de döntő szerepet játszott a kiscsalád modell érvényre jutása a század elejétől fogva. Főképp a csecsemő- és gyermekhalandóság valamint az anyák szülések alkalmával felmerülő veszélyeztetettségének gyors leszorulása járt szorosan együtt a gyermekszámcsökkenés esélyeivel, míg a gyerekek jobb anyagi és felügyeleti ellátottsága a kisebb családban önmaga is a fiatalkorú halálozást mérséklő tényezőként működött. Bár erre nézve sem állnak rendelkezésre részletes kutatási eredmények, máris tisztázott tény, hogy a maltuziánus demográfiai forradalom a magyar zsidóságban sokkal gyorsabban és sokkal radikálisabban zajlott le mint más népcsoportokban. Gyakorlatilag a századfordulón egy nemzedék alatt (kb. 1895-től kezdődően) a majdnem természetesen magas termékenység viszonyaiból (melyet talán csak a kései házasodás és a vándorló férfiak gyakoribb cölibátusa korlátozott) a városi zsidóság az egy-két-háromgyerekes polgári családmodellre állt be. Ezt fejezte ki a születésszám zuhanásszerű csökkenése és a nemzsidók termékenységétől való rohamos elmaradás. 1890 és 1930 között a budapesti zsidóság natalitása kevesebbre mint harmadára csökkent (29,9 ezrelékről 9,2-re), míg a katolikusoké csak felére (37,1 ezrelékről 18,5-re). A világháborúk közötti időkben már a vidéki zsidóság sem biztosította demográfiai reprodukcióját, így már jóval a Soá előtt elkezdődött a zsidó népesség lassú demográfiai kihalása. Minket itt elsősorban az érdekel, hogy a kezdetben racionális életstratégiának megfelelő családtervezéssel a polgárosuló zsidóság azt a polgári modellt alkotta meg, amelyben a gyerekekre eső érzelmi és anyagi befektetések a család anyagi viszonyai szerint maximális szintet érnek el s így a gyerekek értéke minden szempontból emelkedik, ahol a fiú - majd a lányleszármazottak középiskoláztatása általánossá válik, ahol a szüléssel, szoptatással, kisgyerek-istápolással járó hagyományos női szerep nem a termékeny kor (18-45 év) egész időszakát, hanem ennek csak egy töredékét tölti be - s így lehetővé válik a nők rendszeres külső munkavállalása vagy másfajta családi-társadalmi szerepvállalása is, ahol a szabadidő-kihasználás változatossága, gazdagodása állandóan nő, ahol az utazással, intenzívebb kulturális tevékenységgel vagy legalább átmeneti életmódváltással járó nyári
