Évkönyv 1993-1994 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 2. (Esztergom, 1994)

A MAGYAR-LENGYEL KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉBŐL - Dr. Hopp Lajos: Sobieski Esztergom alatt

Az ostromlott Bécsből udvarával együtt elmenekült, majd a győzelem szinterére nyomban visszatérő Lipót császár és a diadalmas lengyel király találkozásáról van szó. "A császár már innen csupán másfél mérföldnyire hajózik a Dunán; de látom, hogy nem őszintén akar találkozni velem, s híre jár, hogy saját ünnepségére kívánna a leggyorsabban a városba menni pour chanter le Te Deum..." - folytatja Sobieski említett levelében. Lipót csak a bécsi császári Te Deum... után óhajtott találkozni a lengyel királyi hadvezérrel. A császár s magyar király a bajor választó kíséretében érkezett a schwechati találkozóra, néhány tucat udvari gavallér, hivatalnok, miniszter volt vele, mögötte darabontok, előtte kürtösök, inasok, lovászok. íme Sobieski két nap múlva írt beszámolója a királynénak: "Képét nem írom le, mert ismerős. Pejlován ült, szemmel láthatóan spanyol paripán. Gazdagon hímzett justaucorps (testhez álló zeke) volt rajta, francia kalpag csattal és fehér s téglavörös tollakkal, zafír kapocs gyémántokkal, s úgyszintén egy spádé. Elég emberségesen üdvözöltük egymást: néhány udvarias szóval köszöntöttem latinul; ő is ezen a nyelven válaszolt eléggé udvarias módon. Egymással szemben megállva, bemutattam neki fiamat, aki hozzá közeledve üdvözlésre meghajolt. A császár kezét sem emelte kalapjához, ennek láttára majdnem megdermedtem. Ugyanígy viselkedett az összes szenátorral és hetmánnal is, szövetségesével, a herceggel, a belzi palatínus úrral szemben is. Mégsem illett másképpen (hogy a világ meg ne botránkozzék, ne érezzen kárörömet vagy ki ne nevessen), éppen csak pár szót mondtam még neki; ezután megfordultam lovammal, mindketten meghajoltunk, és utamra indultam. Őt pedig a russiai palatínus kísérte a sereghez, mert őmaga így kívánta; és megszemlélte hadunkat, amely szörnyei fel volt dúlva, és hangosan panaszkodott, hogy legalább kalappal jutalmazta volna oly nagy fáradságukat és veszteségüket." A naplóíró Ka^tski generális szerint az "ausztriai gőg" ("pycha austriacka") megsértette a hadak becsületet. A császár számlájára írt kevély viselkedés egyaránt sértő volt a lengyel királyi családra, a mágnás, nemesi és vitézi rendre. A szándékolt kremsi "afront" lényege, hogy a Sobieski-családra s a király hadvezéri dicsőségére féltékeny Habsburg Lipót nem vett tudomást a lengyel trónra vagy a közhit szerint erdélyi fejedelmi székbe szánt, a bécsi győzelemben atyja oldalán résztvevő Jakab királyfiról. A szolidaritást sértő magatartást kifejező "afront" politikai epizódja lényegtelen udvari etikettmozzanatként fordul elő, vagy hiányzik a császári udvari krónikások följegyzéseiből, s a két uralkodó találkozását oly szívélyesnek feltüntető ausztriai és németországi relációs sajtó lapjairól. A lengyel szemtanúk viszont nem feledkeztek meg a "hálátlan" gesztusról. Csak a távoli emlékíró, J. Ch. Pasek festett erről idillikus jelenetet. "Ama szerencsés győzelem után a monarchák hamarosan összetalálkoztak ad mutuum amplexum, Leopold a keresztény császár III. János lengyel királlyal, hogy ...milyen nagy volt az öröm, gratuláció... mily kedvesen üdvözölték a királyt, milyen hálásan fogadták ezt a szolgálatot, erről majd bőven írnak a historikusok...Azután a császári és a lengyel seregek Magyarországba mentek a török üldözésére..." - "PoszJy potem wojska cesarskie i polskie do W|gier szukac Turków..." A Magyarországba menetel előtti állapotokról másféle kép tárul elénk Sobieski előbb idézett szeptember I7-i leveléből. "Ezután a találkozás után egyszerié minden megváltozott, mintha minket sohasem ismertek volna. Eltávoztak mellőlem a császári megbízottak, a követ, aki mindjárt a veszély múltán úgy megváltozott, hogy senki, aki Őt ezelőtt ismerte, nem ismert rá, mert nemcsak hogy fennhéjázó lett, hogy mindenkit került, de ráadásul leitta magát és arcátlanul fecsegett. Semmi élelmet nem adnak, amire a szent Atya pénzt küldött Bonwizi főtisztelendő úr kezeihez, aki Linzben maradt. A spanyol követ, aki olyannyira óhajtotta nálam az audienciát, amit megkapott, s a magánkihallgatásra helyet biztosítottak neki, most meg sem szólal... Olyanok vagyunk itt, miként a pestisesek, felénk se néz senki, bezzeg a