Évkönyv 1993-1994 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 2. (Esztergom, 1994)

A MAGYAR-LENGYEL KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉBŐL - Dr. Hopp Lajos: Sobieski Esztergom alatt

hadjárat előtt nagy sátram úgy telve volt néppel, hogy moccani sem lehetett benne... Betegeink szeméten fekszenek...sebesültjeinkről nem tudunk gondoskodni...pénzemet nem akarják elfogadni...hősi halottaink elhantolására csak a pogányok hullahalmai közt adnak lehetőséget...szekereimet kirabolják...lovainkat erőszakkal elveszik...a bécsi kommendáns elrendelte, hogy mától kezdve a városba lengyelt ne bocsássanak be, s megparancsolta, hogy tüzeljenek rájuk." A kölcsönös bizalmatlanság légkörében megnyilvánult ellenséges érzület sejtemi engedte, hogy a lengyelség nem kívánatos vendég és immár szükségtelenné vált szövetséges Bécs falain kívül is. A végveszélybe került császár sem feledte a király fölényes, de valóságnak megfelelő szavait, amikor az elsöprő erejű támadás előtti szent mise végeztével Sobieski röviden szólt lengyel alárendeltjeihez: "Ugyanaz az ellenség áll velünk szemben, akit Hocimnál megvertünk. Most idegen országban vagyunk, de nem idegen ügyért harcolunk. A hazánkért és a kereszténységért harcolunk, nem a császárért, hanem az Istenért harcolunk..." Walczymy za naszíi, ojczyzng i za chrzescijanstwo, walczymy nie za cesarza, lecz za Boga." A közvetlen török veszélyhelyzet elmúltával folytatódott a régi politikai játszma, a császári hadvezetés igyekezett érvényt szerezni az 1683 áprilisi szerződésben foglaltaknak, hogy a törökellenes hadakozásban a császári seregek Magyarországon, a lengyelek Podoliában és Moldvában harcolnak. A Buda megostromlására kész Sobieski növekvő katonai és politikai ambícióinak visszaszorításával csökkenteni akarta a lengyel király magyarországi ügyekbe történő beavatkozásának esélyét, aminek következtében a bomladozó szövetség hátráltatta Buda török alóli felszabadítását is. A nézeteltérések újabb elemeként merült fel a király titkos követének, Jan Kazimierz Giski (Ghiza v. Ghysa) szeptember 16-án történt visszaérkezése Thökölytől, akihez még az előző hónapi hadrakelés előtt bizalmas utasítással küldetett, hogy a kuruc fejedelmet tartózkodásra búja. A vele érkező kuruc megbízott királyi audienciáját a császáriak nem nézték jó szemmel. Szeptember 28-án Sobieski így ír a Thökölyt elmarasztaló királynénak: "Édes lelkem, Thökölyt én nem kedvelem, de nagy szánalmat érzek a magyar nemzet iránt kegyetlen megpróbáltatásai miatt..." A levélíró ekkor már magyar földön jár, s a Győrön át Budára futott Kara Mustafa nagyvezír nyomában a győri vár alatt találkozik egy magyar huszár regimenttel, élükön br. Esterházy János vicekapitánnyal. Katski tábornok barátságos hangnemben emlékezik meg erről a szeptember végi találkozóról: "...a Király őfelségét lóról leszállva fogadták, kezet csókoltak neki, majd az erődbe vezették..." Győrből Komárom érintésévél jutottak el Párkány alá, hogy a hadvezetés által célul kitűzött Esztergom bevételében részt végyenek. Október 7-én az első párkányi csatában - a szemtanúk leírása szerint - Kara Mehmed, az új budai pasa rajtaütése olyan zavart okozott, hogy a király is halálos veszedelembe került. A Sobieski oldalán, a dragonyosok élén küzdő Wradysiaw Denhoff palatínus (wojewoda pomorski) elesett. A királyi levélíró és a harcedzett náplóíró tolla elnehezül, amikor a hősi halottakról ír. A bécsi győzelmet követő egy hónapon belüli első rosszul végződött összecsapás riadalmat keltett a lengyel hadak között; "többen ajánlották királyuknak, térjenek vissza hazájukba, s ne ontsák vérüket idegen földért..." Pasek később, a szerencsétlen ütközet résztvevőinek elbeszélései alapján adja elő Denhoff megrendítő halálának mozzanatait, hozzáfűzve, hogy két nap múlva, a második párkányi győztes csatában az egyesült lengyel és császári seregek dicsőséggel övezték az elesettek emlékét. Készült két "relatio" is, amelyek Denhoff környezetéből tudósították a gdanskiakat palatínusuk halálának szinteréről és körülményeiről, A párkányi harcoknak erősödő európai sajtóvisszhangja volt. Sobieski lelkesült sorokat írt a íánglelkű kapucinus barátnak: "...nem szabad felhagynunk a harccal és az imádsággal; nekünk Budát, a háborús dicsőség központját kell megrohamoznunk, mert csak ez fogja az