Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)
Szabó János: Az Esztergom vármegyei Közjóléti .Szövetkezet szervezete és tevékenysége (1942-1944)
Az ONCSÁ-t létrehozó és működését szabályzó jogszabályok, az OSZF körlevelei, stb. a „megélhetésükben veszélyeztetett" sokgyermekes családok körén belül is az „arra érdemesek" támogatását szorgalmazták. Ez alatt többek között a rendszeres munkavállalást, a család stabilitását értették, amit a juttatások után is rendszeresen ellenőriztek, s a tapasztalatokat a családgondozási törzslapra naplószerűen rávezették. Az esztergomi „házjuttatottakra" vonatkozó ilyen feljegyzésekben bizony elég sokszor lehet olvasni, hogy a kert elhanyagolt, gondozatlan, a lakás piszkos, rendetlen, a családfő esetleg már hosszabb ideje nem dolgozik, a gyerkekkel keveset törődnek, stb. Az ilyen problémás esetekben természetesen nem érvényesülhetett csorbítatlanul a produktív szociálpolitikának az a másik alapelve sem, miszerint a „házhoz juttatás elsősorban nem lakáshoz való juttatást jelent, hanem hogy a családot elindítsák a gazdasági önállósodás, az életképes kisegzisztenciává válás útján. A 2. üzletévi jelentés szerint 1943-ban „házjuttatás megvonására 2 esetben került sor a családok magatartása miatt" (89) 9. A szövetkezet néhány fontosabb tevékenysége,- közelebbről a) Építkezések Czuczor László idéz „egy 1942-43-as" kimutatást, amely szerint addig (1943 végéig?) Esztergom megyében 161 új ONCSA-ház készült el. { ' ] Ez az adat, illetve az adatnak ilyen értelmezése minden bizonnyal téves, ugyanis az minden valószínűség szerint a kimutatás időpontjáig adott összes házzal kapcsolatos juttatásra utal, amibe a tatarozást, bővítést is beleszámították. A szövetkezet által 1940-44 között újonnan épített ONCSA-házak száma maximum 90-100 db lehetett. (91) 1943-ig biztosan felépült Esztergomban 26, az Esztergomi járásban 31 és a Párkányi járásban is 31 új ház. (92) És ez nem kevés, ha tekintetbe vesszük az állandó anyagbeszerzési, szervezeti és kivitelezési problémákat. Az eredeti elképzelés szerint „a központosán, nagy tételben beszerezhető anyagokrólépületfáról, cementről, szigetelőanyagról az OSZF ... (maga kívánt) gondoskodni." Helyileg kellett viszont beszerezni az esetleges (lebontható) épületeket, kavicsot, homokot, téglát, szalmát, pelyvát, stb. (93) Az idő múltával persze az anyagoknak egyre szélesebb köre már csak központi kiutalás útján volt beszerezhető. A beszerzési és azállítási nehézségek kezdettől fogva nehezítették az építkezéseket (94) Az egyik legfontosabb építőanyag a tégla volt, aminek az építkezések helyén, nagy tömegben való előállítására a szövetkezet már 1942-ben kísérletet tett Különböző községekből „arra érdemes" nagycsaládos embereket küldtek ki Pécsre a szövetkezet költségén, hogy kiképezzék őket az un. Sándorféle téglaégetésre. A módszer lényege az volt, hogy mindenféle berendezés nélkül, szabadtéren, szén és szénpor segítségével lehetett végezni az égetést A kézi téglavetés és a tüzelőanyag hiánya miatt azonban elég nehézkesen haladt ez a munka. 1942 folyamán Bajóton, Nagysápon, Bátorkeszin és Barton indították be az első ilyen „téglaüzemeket". Az év végén 10.000 P pótellátmányt kapott a szövetkezet az 1943. évi égetések előmunkálataira. 1944-ben Esztergom-Táborban is égettek legalább 60.000 db téglát az ott kezdett építkezésekhez. (95> Az építkezések anyagellátásának biztosítására tartotta fenn a szövetkezet legjelentősebb üzemeit is: a nagysápi, az esztergom-tábori kőbányát és a nyergesújfalui fatelepet. Jelentős mennyiségű építőanyagot nyert a szövetkezet Bátorkeszin két nagyméretű épület elbontásából is: 1942-ben a volt Pálffy kastélyt, 1943-ban egy régi sörgyárat bontottak el. A szövetkezet a rendelkezésre álló építési anyagokat nemcsak saját építkezéseire használta fel, hanem igyekezett ezen túl is bizonyos mértékig a legrászorultabbak igényeit kielégíteni. (96)
