Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)

Szabó János: Az Esztergom vármegyei Közjóléti .Szövetkezet szervezete és tevékenysége (1942-1944)

családvédelem legcélravezetőbb eszközeként. Törvényhatóságonként Közjóléti Alapokat hoztak létre, részben a meglévő segélyezési alapok összevonásával. (6) Ez azonban még mindig nem jelentett határozott szakítást a korábbi, un. „inségenyhítési" gyakorlattal, amely ellen 1939-40 utáni kritikusai két fő szempontot vetettek föl: 1. Mivel a bevételek zöme helyi forrásokból származott, azokat a helyi vezetők a helyi érdekek szerint használták fel. Nem lehetett tehát egy országos koncepciót építeni ezekre. 2. Súlyos aránytalanság volt a rendelkezésre álló alapok nagyságában. A legjobban rászoruló szegény községekben például, ahol az ínségesek száma a legnagyobb volt, az ínségjárulékot bevezetni nem lehetett, mert annak hozadéka csaknem a semmivel lett volna egyenlő.

(7) 1939-ben történt határozott előrelépés, miután egy BM-rendelet kimondta, hogy szakítani kell a korábbi inségenyhítési módszerekkel, s többek között közjóléti szövetkezetek és kölcsönakciók szervezését, ötéves szociálpolitikai munkaterv készítését és közjóléti előadók kinevezését írta elő.

(-) Ugyancsak 1939-től az aránytalanságok csökkentésére az ínségjárulékokat már nem községenként, hanem törvényhatóságonként és megyei városonként vetettek ki.

(9-) Az ONCSÁ-t, az Országos Nép- és Családvédelmi Alapot végülis az 1940. évi XXIII. tc. hozta létre. Szervezetét és működését további (leginkább BM) rendeletek szabályozták részletesen. Az ONCS A egy, a belügyminiszter közvetlen felügyelete alatt álló pénzalap, vagyontárgy, melynek bevételei a következők voltak: - az állami illetékekből befolyó bevételek 27 %-a, - nép és családvédelmi pótadó (Az ínségjárulék helyett országosan, egységesen vetették ki a jövedelmi, társulati és általános kereseti adó fizetésére kötelezettek terhére.) - az Alap részére juttatott adományok és hagyatékok. Az ONCS A központi kezelő és irányító szerveként létrehozták az Országos Szociális Felügyelőséget (OSZF), amely, mint a belügyminiszter mellé rendelt tanácsadó testület, a belügyminiszter közvetlen irányításának, felügyeletének sérelme nélkül önállóan, saját nevében járhatott el. Élén ügyvezető elnök állt (1942-től dr. Kádár L. Levente), beosztottjai a szociális felügyelők voltak. Az Alapból a belügyminiszter az OSZF utján meghatározott összegű ellátmányt bocsájtott a törvényhatóságok első tisztviselőinek rendelkezésére, hogy ők a családvédelmi feladatokat a helyi viszonyok szerinti legmegfelelőbb módon megoldják. Azonban ezt a központi támogatást csak az OFSZ által jóváhagyott megyei (városi) nép- és családvédelmi munkaterv és költségvetés alapján lehetett igényelni. A kölcsönöket - közmunkákra (anyagok, munkabérek) - sajátos célokra (házassági kölcsönre) - és a közjóléti szövetkezetek forgótőkéjére lehetett költeni.

(10) A törvényhatóságokon (megyei városokon) belül a szociális munka végzésére a következő szalszervek jöttek létre: - vármegyei közjóléti előadók (hatósági hatáskör) - közjóléti szövetkezet igazgatósága és ügyvezetője (gazdasági hatáskör) - szociális gondozók testülete (gondozási hatáskör). A közjóléti szövetkezetek eképpen egyrészt a már meglévő közigazgatási, önkormányzati intézményekre épültek, másrészt az Alap céljainak megvalósítására hivatott területi végrehajtó szervek voltak. Elnevezésük félrevezető, mert a szó mai értelmében nem voltak szövetkezetek, legfőbb feladatuk az Alaptól kapott ellátmány szétosztása volt kölcsönök formájában