Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Várvédő harcok a török korban - Domokos György: A törökellenes védelmi rendszer kiépítésének vázlatos története a 16. század második felében
DOMOKOS GYÖRGY mennyire gondosan kellett eljárni, azt a mocsár közepére épített Kanizsa esete példázza, ahol a rossz alapozás miatt az erősség egy része egyszerűen elsüllyedt. Az alapozáshoz hasonlóan hatalmas mennyiségű fát igényelt a falazáshoz szükséges mész és tégla égetése, az ácsolatok készítése. És talán különösen hangzik, de problémát jelentett a jó minőségű föld megszerzése is. Részben ez is az alapozáshoz, főként azonban a kőfalak mögötti, az azok megtámasztására és ellenállóbbá tételére emelt töltésekhez kellett. Ha szerencséjük volt, akkor ehhez a várárok kiásásából származó földet használhatták, ha azonban ez nem volt megfelelő, máshonnan kellett odavinni (lásd erre ismét Komárom esetét). Ugyanilyen gondokat okozott a téglák alapanyagául szolgáló agyag előteremtése is. Egyes számítások szerint a hazai viszonylatban egyik legnagyobb méretű győri várhoz 2,5 millió téglát készítettek, a megmozgatott föld mennyisége pedig a másfélszázezer köbmétert is elérte. És hogy a tényleges hadieseményekben milyen szerepet játszott az olasz vár- építészet? Sajnos, a viszonylag korszerűbb kiépítés ellenére, mint mondottam, 1566-ban elesett Szigetvár és Gyula. Ám a védelmi rendszer s benne a végvárak valójában a tizenöt éves háború során estek át az igazi próbatételen, melynek befejezéséig végleg elveszett Eger (1596) és Kanizsa (1600), időlegesen Győr is (1594— 1598). Végül az 1660-1664. évi háborúban Várad (1660) és Érsekújvár (1663) is a hódítók kezébe került. A frontvonalban álló nagy váraink közül egyedül Komárom, továbbá a hátrébb fekvő Kassa és Szatmár maradt mindvégig keresztény kézen. A kisebbek közül jó néhány többször is gazdát cserélt másfél évszázad alatt. Az okok teljes körű felsorolása messze túlmutat ezen dolgozat keretein, így csak a legfontosabbakat emelném ki. Az egyik ok a rendszerint emberben és tűzerőben egyaránt óriási török túlerő volt, amit a közismerten jól működő török logisztikai rendszer tett még hatásosabbá. A helyzetet gyakorta csak súlyosbította a nem kellően felkészített védelem: Egerben 1596-ban a védők nem rendelkeztek elegendő tűzfegyverrel, Kanizsán 1600-ban lőporhiány jelentkezett, Váradot 1660-ban kis létszámú katonaság védte. Keresztény oldalon a legnagyobb hiányosságként szinte minden alkalommal a külső segítségnyújtás, a felmentő sereg elmaradását kell megemlítenem. Ugyanakkor akad ellenpélda is: 1556-ban a Szigetvárat vívó oszmán csapatokat az ostrom feladására késztette az, hogy Nádasdi Tamás megtámadta a török kézen levő Babócsát. Összességében azonban úgy tűnik, hogy csak és kizárólag a védművek hiányosságai miatt egyetlen vár sem esett el, ugyanakkor a befejezetlen- ség is sokszor közrejátszott a vereségben. Példaként megemlítném Győr 1594. évi ostromát, ahol - egy korabeli napló szerint - hiányoztak a mellvédek a falak tetejéről, és a török tüzérség lesöpörte onnan a védőket. Ha stratégiai szinten vizsgáljuk a kérdést, azt kell látnunk, hogy az olasz rendszerű várak már kiépítettségüknél, méreteiknél fogva elrettentették a hódítókat az ostromkísérletektől, és ezzel biztosították azt, hogy hatalmas területek maradtak meg keresztény kézen. Megvívásukhoz ugyanis a magyarországi hadszíntéren ál90
