Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Várvédő harcok a török korban - Domokos György: A törökellenes védelmi rendszer kiépítésének vázlatos története a 16. század második felében
Domokos György A törökellenes védelmi rendszer kiépítésének vázlatos története aló. század második felében A magyarországi törökellenes védelmi rendszer története közismerten nem a mohácsi csatavesztéssel kezdődött. Már I. (Nagy) Lajos és Zsigmond király is harcba keveredett a Balkánon lendületesen előretörő oszmán hódítókkal, a nikápolyi vereség (1396) pedig rávilágított arra, hogy olyan ellenség jelent meg a déli határokon, amelyet nem szabad lebecsülni. Épp ezért az említett uralkodók, majd őket követve Hunyadi János, később pedig fia, Mátyás király az ország déli határán egy kétlépcsős védelmi rendszert hoztak létre. Az első Szörénytől kiindulva, a Duna mentén Nándorfehérvárig, majd onnan Szabácson és Jajcán át az Adriai-tenger partján fekvő Klisszáig ért. A második vonal Karánsebesnél kezdődött és Lúgoson, Temesváron, Péterváradon, Bihácson át az ugyancsak Adria-parti Zenggig húzódott. E végvárak kettős feladatot láttak el. Megkísérelték elhárítani a török beütéseket, amit persze, elegendő erő híján, sosem tudtak teljesen megvalósítani. Ezért igyekeztek a háborút ellenséges területre átvinni, vagyis minél gyakrabban és minél nagyobb erőkkel betömi oda. Tehették ezt annál is könnyebben, mert török területen, a Du- na-Száva vonalától délre, nemigen találtak már magyar ajkú lakosságot, az ott élők pedig, a két nagyobb ellenfél közé szorulva, annak engedelmeskedtek, aki nagyobb erőt tudott felvonultatni. Ebben az értelemben a végvárak a külpolitika eszközeként is szolgáltak. A várakat ráadásul ekkoriban még viszonylag jelentős mezei sereg támogatta, amely Hunyadi János vezetésével többször is kísérletet tett, hogy a Balkánon győzze le az oszmánokat. Az egymást követő vereségek (főként Várna, 1444 és Rigómező, 1448) azonban rávilágítottak e kísérlet kudarcára. A déli végvárrendszer, miként a hódoltság kori is, csak abban az esetben láthatta el feladatát, ha ostrom esetén az adott várnak az említett mezei sereg segítséget tudott vinni, vagy fel tudta azt menteni. Enélkül ugyanis, kevés kivételtől eltekintve, a megtámadott erősség szinte biztosan bukásra volt ítélve. Épp ezért, a védvonal mögött bánságokat szerveztek, s azokat a végvárakban parancsnokló, olykor igen magas rangú főurak alá rendelték. Ezért kapcsolta például Zsigmond király a macsói bánsághoz Nándorfehérvárat, mivel így viszonylag nagy terület ka79
