Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Várvédő harcok a török korban - Domokos György: A törökellenes védelmi rendszer kiépítésének vázlatos története a 16. század második felében
DOMOKOS GYÖRGY tonaságát lehetett a védelemre mozgósítani. Mátyás király viszont, hogy a túl nagy hatalmúvá vált macsói bánt gyengítse, kivette annak kezéből a várat. Igaz ugyan, hogy Kinizsi Pál vezetésével létrehozta a temesi bánságot, valamint az egyesített horvát-szlavón bánságot, hogy ezek mintegy hátországként támogassák a végvárakat, csakhogy a várak kapitányai így már nem rendelkeztek a mögöttes terület katonaságával, hanem az idő múlásával egyre gyérebben csordogáló központi juttatásoktól függtek. Ez Mátyás uralkodása idején, az állandó zsoldos hadsereg támogatásával még nem jelentett gondot, de az utóbbi felbomlása után katasztrofális következményekkel járt. Mert ami az állandó zsoldos hadsereg eltűnését követően a középkori magyar hadszervezetből megmaradt, az - kevés kivételtől eltekintve - alkalmatlannak bizonyult az oszmán invázióval szembeni harcra. Pedig a Mátyás halála utáni politikai és gazdasági válság miatt egyre gyengülő déli védelmi vonalnak épp ekkor kellett a legnagyobb kihívással szembenéznie. 1520 szeptemberében ugyanis az Oszmán Birodalom trónját a fiatal és tettre kész Szulejmán szultán foglalta el. Míg apja, Szelim, a perzsák ellen keleten folytatandó hódítást tekintette fő céljának, addig Szulejmán belátta, hogy a kietlen hegyek között vívott háború már nem sok eredményt hozhat számára. Váltásra ösztönözték a hadsereg vezetői, hiszen keleten már nem adódott lehetőség a zsákmányszerzésre, és az ugyancsak muszlim perzsák elleni testvérharcnak is egyre több ellenzője akadt. Szulejmán számára az európai hadszíntér újbóli megnyitása mellett még egy választási lehetőség adódott. Miután a birodalom 1517-ben bekebelezte Egyiptomot, szabaddá vált az út a Vörös-tenger mentén dél felé, az Indiai-óceán felé, ahol fontos kereskedelmi utak húzódtak. Ám az Oszmán Birodalom addig elsősorban szárazföldi hatalom volt, s csak a következő évtizedekben építi ki majd földközi- tengeri flottáját, amely oly sok gondot fog okozni a spanyoloknak. Ezért tehát e területen egyelőre nem sok esély mutatkozott a tengeri kereskedelmet kezükben tartó portugálok elleni fellépésre, sem pedig jelentősebb területek meghódítására. Ám nem csupán a belső folyamatok késztették-kényszerítették Szulejmánt Magyarország megtámadására, hanem bizonyos külpolitikai megfontolások is. Az európai nagypolitikát ekkor már hosszú évtizedek óta az Eszak-Itália megszerzéséért folytatott ffancia-Habsburg konfliktus határozta meg. A két fél közül a Habsburgok voltak előnyben. Ok uralkodtak Spanyolországban (amelynek tengerentúli birtokai ez idő tájt rohamosan nőttek), Németalföldön, Dél-Itáliában, az osztrák örökös tartományokban, övék volt a német császári korona (bár ez ekkor már alig jelentett tényleges hatalmat), s mindehhez hamarosan megszerezték a cseh és a magyar koronát is. Az ekkor még teljesen nyugat-európai súlypontú, hatalmas kiterjedésű birodalom felett egyetlen akarat uralkodott: a családfőé, V. Károly németrómai császáré. Öccse, Ferdinánd ugyan a családi szerződés értelmében megkapta a kevésbé fontosnak tartott osztrák örökös tartományokat (1522), és ehhez később 80
