Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Várvédő harcok a török korban - Bagi Zoltán: Az alsó-magyarországi császári-királyi hadsereg, az oszmán őrség, valamint a megsegítésükre küldött csapatok létszáma és veszteségei Esztergom 1595. évi ostromának idején
BAGI ZOLTÁN delték meg, hanem a számukra szokatlan időjárás, valamint a táborban kitört járványok is.23 A hadititkár lejegyzése szerint a lovasság kevesebb veszteséget szenvedett. A birodalmi segélyen felfogadott kétezer vallon kürasszír és lovas lövészből a jegyzék szerint 1600-an álltak még november végén az uralkodó szolgálatába. A birodalmi rendek által felszerelt lovasok közül a 300 rajnai kerületiből 230, a szintén 300 svábból 230, a Frank Kerület által toborzott ezer katonából 640, míg Ulrich mecklenburgi herceg 600 harcosából még 400 állt rendelkezésre. Az Osztrák Örökös Tartományok által kiállított lovasok esetében Gabelmann úgy értesült, hogy mindkét egység 800-800 fővel rendelkezik. A Kari von Tettau vezette, s a cseh rendek segélyén felszerelt 600 német lovas összesen 200 fős veszteséget szenvedett, míg Friedrich von Zerotin 1200 (morva pénzen felfogadott) katonájából 700-an maradtak harcképesek. Gabelmann irata szerint a nyugati zsoldos lovasság esetében is az Itáliából érkezettek szenvedték el a legnagyobb veszteséget, hiszen ezer katonájukból csak 400 maradt november végére.24 A magyar katonaság veszteségeit nem jegyezte le a hadititkár, így csak az ostrom, illetve a csata menetéből következtethetnénk ezekre. Valószínűleg az egyik legnagyobb áldozatot a Nyitra és a Bars vármegyei nemesi felkelés katonái hozták 1595. július 9-én. Azon a napon délelőtt kilenc török hajó, már messziről kivehetően, pontosan a jobb parti sánc felé tartott. Ahogy közelebb értek, a sánc ütege megszólalt, de a hajóraj parancsnoka a hajóágyúk fedezete alatt partra tett 800 janicsárt, akik azonnal megrohanták a védművet. Heves harc bontakozott ki a janicsárok, valamint a sáncot védő Bars és Nyitra vármegyei nemesi felkelők között. A védők több mint 600 támadót megölve visszaverték a rohamot, bár saját veszteségeik is tetemesek voltak; állítólag összesen 476 társukat temették el az életben maradtak.25 Az Esztergomot védő őrség, valamint a felmentő oszmán hadsereg létszáma és veszteségei Az Esztergomot védő őrség létszámáról a 19. és a 20. századi történészek egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy az 2300 fő volt, amelyet kiegészített a városban élő 23 Kovács J. 1995. 125-126. o. 24 Az 1595-ben Esztergom ostromára rendelt császári-királyi hadseregről készült zsoldos kimutatás, 1595. november 25. HHStA H AA 1595 Diarium Bellicum N(icolaus) G(abelmann) Fasc. 128. Föl. 317r.-327v. 25 Kápolnai 1883. 990. o.; Szentkláray 1885. 188. o. 46