Cseszka Éva: Esztergom 1956 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. (Esztergom, 2011)
Jaj a legyőzőtteknek! - További megtorlás
tott. A Baranya megyei Szentlőrincen, az Állami Mezőgazdasági Gépállomás igazgatója lett, de a párt keze ott is utolérte.411 Bár Esztergomban nem voltak harcok az oroszok ellen, fiatalok egy csoportja Budapestre ment a felkelők megsegítésére. Ezt tette az akkor 20 esztendős Gazdagh Sándor is, aki a Corvin közi forradalmárokhoz csatlakozott. A forradalom leverése után, novemberben megkísérelte volna az ország elhagyását, de amikor keresztanyjától búcsúzkodott, orosz katonák elfogták. Gazdagh Sándor húga a következőképpen mesélte bátyja történetét: „Bevitték az épületbe, ami akkor már teljesen az oroszok birtokában volt. Kegyetlenül összeverték, összerugdosták, ruháját, értékeit, igazolványát elvették. Kivitték az udvarra, arccal a falhoz állították, ahol a földön már több kivégzett halott feküdt. Idegfeszítő pillanatok következtek, a sortüz késett. Fejét elfordította, hogy megtudja, mi történt. Ebben a pillanatban érte a fejét a lövés. A halántékánál ment be a golyó, áthatolt a szem mögött, érintette az agyat, és a koponya másik oldalán távozott. Az egyik szemére nem lát. Hallotta még az iszonyatos törést, roncsolást a fejében, amit a golyó okozott, majd összerogyott, de az öntudatát nem vesztette el teljesen. A földön fekve látott egy közeledő csizmát. Védekezésképpen felemelte a jobb kezét és azzal eltakarta a fejét. Az orosz katona közvetlen közelről a pisztolyával még egyszer belelőtt. A lövedék a kézfején keresztül az állkapcsát érte, szétroncsolta a fogait. A maradék fogait az orosz katona puskatussal kiverte, majd otthagyta.”412 Gazdagh Sándor mégis túlélte ezt az embertelenséget. Egy közeli kórházba vonszolta magát, majd sikerült Jugoszláviába szöknie, ahonnan Németországba került. Azóta is állandó orvosi kezelésre van utalva. Bánki Sárik Józsefről korábban már szóltam. O - bár nem harcolt a szovjetek ellen, mégis - a börtönben végezte. Történetét a következőképpen meséli: „1957. február 7-én délelőtt három orosz és Kovács József karhatalmista jött értem, bevittek a dorogi karhatalmi parancsnokságra. Kihallgattak, kínoztak, ütöttek, vertek. A társaimat akarták megtudni. Erős lelkierőm volt, no és Szabó János rendőr fogdás szavait sem felejtem el soha: Soha senkit ne adj ki, vidd el egyedül a balhét! ... Esztergomban a Bottyán laktanyában kerültem ügyész elé. Itt szerencsémre Rajner Miklós volt az írnok, aki jó viszonyban volt az ügyésszel. Budapesten a katonai bíróságon így 11 év börtönbüntetéssel »megúsztam«. Most is meggyőződésem, hogy Rajner mentette meg az életemet. Börtönéveimet a Fő utcában, Vácott, a Gyűjtő fogházban töltöttem. Társaim között volt Kopácsy Sándor, Darvas Iván, 411 KEMÖL, MSZMP EVB. 14. fond, 2. cs. 16. ő. e. 314. 412 Bányai Mátyás: i. m. 140. 138
