Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)
Tartalomjegyzék/Obsah - Csics Gyula: Bányaszerencsétlenségek a tatai szénmedencében
bányászok ígéreteiről, akik az ország minden szénmedencéjében felajánlották, hogy pótolni fogják azt a termeléskiesést, ami a bányaszerencsétlenség miatt következett be. Hasonló retorikával nyilatkoztak a kor vezető politikusai is. Alig volt olyan fórum, amelyik az áldozatokkal és azok családjaival foglalkozott volna, az áldozatok neveit is csak nagyon kevés orgánum közölte. Több történész állítása szerint ennek a szomorú eseménynek volt köszönhető a bányászok hűségpénzjutalmának a bevezetése, hiszen a robbanást követően tömegesen hagyták el a munkahelyeket a bányászok. A hűségpénzzel próbáltak nagyobb kedvet csinálni a bányamunkához. A vizsgálatokat sok homály fedte és fedi még ma is. A katasztrófa minden esetre eklatáns példája annak, hogy a politika hogyan igyekszik egy ország közvéleményét megrendítő eseményt saját céljainak kihasználni. Ez egy külön tanulmányt is megérdemelne. Huszonhat bányász halálát okozta az 1963. december 4-én a XV/a. akna délkeleti bányamezejében bekövetkezett sújtólégrobbanás. Ennek a katasztrófának az oka egy benzinlámpa szabálytalan használata volt, amitől a műszakváltás alatt felszaporodott metán berobbant. Ugyancsak huszonhat bányász halálát okozta az 1978. február 16-án a Xll/a. aknában történt sújtólégrobbanás. Azt gondolom, hogy erre a jelenlévők többsége is emlékszik és közöttünk élnek a szerencsétlenség túlélői is. Az 1950-es súj tói égrobbanással összehasonlítva érdemes megjegyezni, hogy a sajtóban megjelent cikkekből is érezni lehetett azt az együttérzést és aggodalmat, amelyet a katasztrófa az ország lakosságából kiváltott. Az 50-es szerencsétlenséggel ellentétben szinte minden sajtóorgánum nagy együttérzéssel emlékezett meg az áldozatokról és hátramaradt hozzátartozóikról, mindenféle felesleges pátosz nélkül. Cikkek jelentek meg az Élet és Irodalomban éppúgy, mint a Nők Lapjában, a napilapok egészen a temetés napjáig minden nap közreadták a történteket. Számtalan magánember és kisebbnagyobb közösségek - belföldről és külföldről egyaránt - táviratban vagy levélben biztosították a bányavállalatot és a hozzátartozókat együttérzésükről. A sújtólégrobbanásokat rendszerint tűz is követi, de mert a medence széntelepei öngyulladásra hajlamosak, robbanás nélkül is állandó veszélyt és gondot jelentettek a bányatüzek. Az öngyulladás az a folyamat, amikor a szén a levegővel érintkezik, abból elvonja az oxigént, és eközben felmelegszik. Ha a környezeti levegő nem tudja megfelelően lehűteni, akkor a fokozatos hő fejlődés során elérheti a gyulladási hőmérsékletet. Ez általában nem jelent lánggal égő tüzet, hanem elsősorban vörösen izzik és úgy ég a szén. A nagyobb baj akkor keletkezik, ha az izzó szén meggyújtja a bányában lévő fa ácsolatokat. A bányabeli tüzeket részben szagukról lehet felfedezni, részben megfelelő mérőműszerek jelzik, miután a tűz környezetében megnő a levegő szénmonoxid tartalma. A medencében a legnagyobb tűzeset a IX. aknában következett be 1935. július 14-én. Az üzem légvágatában a szén öngyulladása a fa ácsolatokat is lángra lobbantotta. A kihúzó légvágatban a tűz gyorsan terjedt a függőleges akna irányába.
