Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)
Tartalomjegyzék/Obsah - Csics Gyula: Bányaszerencsétlenségek a tatai szénmedencében
Ezt nem tudta megakadályozni az sem, hogy a tüzet nemcsak a bányabei i vezetékekről igyekeztek oltani, hanem a külszínről is a maximális mennyiségű vizet juttatták a függőleges aknába. Ennek ellenére a délutáni órákra a függőleges akna már hatalmas fáklyaként lángolt, aminek következtében az aknatorony vasszerkezete meglágyult és az aknába zuhant. Az oltási munkák során egy bányamérnök és három vájár-mentő életét vesztette. A mentésnél megnyilvánuló bajtársi összetartás a kötelességteljesítés és önfeláldozás megható példáját szolgáltatta. A mentési munkákat irányító Grósz István bányamérnök, akinek egy rázuhanó széntömb a lábát törte, úgy intézkedett, hogy először a többi sebesültet mentsék ki. Amire érte viszszamentek, a keletkezett füstben és gázokban már életét vesztette. 1959. november 15-én éjjel a X. akna légvágatában alakult ki hatalmas tűz. A felhatoló lángokkal szemben az akna, s főleg a vastorony az előző esethez hasonló összeomlását csak úgy lehetett megakadályozni, hogy fél napon keresztül kb. 400 liter vizet zúdítottak az aknába percenként. A nagy vízmennyiség erőteljes hűtő hatására azonban a légáram váratlanul megfordult és a füst visszafele áramlott a bányába, ami az ott tartózkodó, oltást végző mintegy 30 főt már-már veszélybe sodorta. A helyzet gyors felismerésével és a vízmennyiség csökkentésével sikerült a nagyobb katasztrófát elkerülni. A bányát végül is le kellett zárni. Az újranyitást csak két hónap után kezdhették meg, és fél év múlva sikerült a termelést újraindítani. 1971 novemberében a XIĽa. aknában kábelrobbanás történt. A robbanástól először a szállító gumiszalag gyulladt ki, majd az ácsolatok is tüzet kaptak. A tűz rohamosan terjedt és miután metánt is észleltek, az esetleges sújtólégrobbanás megelőzésére az érintett bányamezőt vízzel elárasztották. Később a levegő teljes kizárására mindkét függőleges aknaszáj nyílását be kellett fedni. Az elhárítási és újranyitási munkák több hónapig tartottak. Remélem, hogy sikerült bányász elfogultság nélkül és közérthetően beszélni egy olyan témáról, amely a helytörténészek számára is periférikus területnek számít, a bányászattörténetnek is csak egy igen kis területét jelenti, de mindemellett sok embert érdekel. Ahogyan már utaltam rá a bányakatasztrófák kutatása még nem történt meg, de a téma mindenképp megér egy részletesebb kutatást, nemcsak ipartörténeti, hanem politikai, szociológiai összefüggései miatt is. Annál inkább is meg kell tenni ezt, mert - legalábbis a tatabányai bányászkodás területén ebben az évben végleg befejeződik a bányászkodás. Közvetlen környezetünkben kihal egy régi szakmakultúra, legfeljebb talán Oroszlányban él még tovább egy ideig. A bányászok lehet, hogy úgy érzik, hogy a szakma kihalása lesz Isten haragjának szörnyű napja, de az biztos, hogy a bányák termelésének befejezése után már nem kell megküzdeni a bányaveszélyekkel, nem lesz több bányaszerencsétlenség, nem lesz több áldozat. Magam azt szeretném, ha a jövőben a bányászatot tisztelők minden évben bányásznapon vinnének egy szál virágot a kegyeleti emlékműhöz, és kivonulnának a
