Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)
Tartalomjegyzék/Obsah - Csics Gyula: Bányaszerencsétlenségek a tatai szénmedencében
feltételezés szerint a balesetet egy fagyott dinamitpatron okozta azzal, hogy tulajdonképpen nem robbant, hanem csak nagy tüzcsóvával elégett. A robbanás után 115 munkás azonnal leszámolt. A fentiekhez hasonló jelenségek következtek be minden jelentősebb bányakatasztrófa után. A szerencsétlenséget követően minden esetben komoly vizsgálat indult a baleset okának kiderítésére. Ezt a vizsgálatot a hatósági jogkörrel felruházott bányakapitányság (egy időben bányaműszaki felügyelőség) végezte a bányavállalat biztonsági szolgálatával karöltve. A nagyobb bányaszerencsétlenségeket követően érezhetően több figyelmet fordítottak a biztonsági szabályok betartására, több intézkedést tettek a bányabalesetek megelőzésére. Ezek az intézkedések nagyban növelték a bányák biztonságát. Hiába létesítettek azonban a bánya teljes területén automata metánjelző műszereket, hiába mérték folyamatosan a bánya levegő összetételét, a karsztvíz állapotát, a természet erői nem mindig engedelmeskedtek az ember akaratának. A szerencsétlenséget követően foganatosított intézkedéseken kívül az is bekövetkezett, hogy a tragédia hatására sok munkás hagyta el a bányát. Ezek közül azonban a sokkhatás elmúltával a legtöbben visszatértek még azok közül is, akik a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy hosszú ideig kórházi ápolásra szorultak. A szakmaszeretet, a megszokás, vagy a kényszer volt ennek az oka, nem tudni, de ez is minden nagyobb bányaszerencsétlenség után megtörtént. Az első, több áldozattal járó halálos baleset után továbbra is a sújtólégrobbanások követelték a legtöbb emberi áldozatot. Ezeket a robbanásokat súlyosbította, hogy sok esetben szénporrobbanás is követte, amely a robbanás hatósugarát szinte az egész bányára kiterjesztette. Amint már az előzőekben is említettem a tatai szénmedencében működött 26 bányaüzem mindegyike, de a medencén kívüli bányák is - ugyan változó mértékben, - de kivétel nélkül sújtólégveszélyes kategóriába tartoztak. A 100 év alatt ebben a 26 bányában többtíz sújtólég- és szénporrobbanás történt, melyek közül sok csak kisebb-nagyobb vagyoni kárt okozott emberáldozat nélkül, több robbanás 4-5 áldozatot követelt. Ezekre nem fogok külön kitérni, csak a három legnagyobb esetet említem meg. 1950. december 30-án éjjel a XII. akna nyugati bányamezejében bekövetkezett robbanás 81 bányász életét követelte. Ez volt a tatai szénmedence történetének legnagyobb katasztrófája. A vizsgálat megállapítása szerint egy délelőtt kifúrt és üresen maradt fúrólyukon át - egy mellette lévő új fúrólyuk elrobbantásakor - kifújt a robbanóanyag lángja és ettől a szomszédos fejtési üregből kiáramló metán berobbant. A robbanás által felkavart szénpor újabb pusztító erejű robbanást okozott. Az akkori politikai helyzetben a vizsgálatokba nemcsak a bányahatóság, hanem a politikai rendőrség is bekapcsolódott, szabotázsakciót sejtve a háttérben. Magáról az esetről beszámolt a helyi és országos sajtó is, de ezek az újságcikkek is mind a kor szellemében születtek. Nem a mentési munkákról lehetett olvasni, hanem a hős
