Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)

Broucek, Peter: Lengyel katonai segítségnyújtás Magyarország részére a XVII. században

ból, hogy a Habsburg uralkodótól olyan privilégiumokat kapjanak, amilyeneket a lengyel nemesek 1573-as királyválasztás alkalmával vívtak ki maguknak. A Habsburgoknak tartaniuk kellett attól, hogy az ő uralmuk helyett rendi köztársaságok sora, de legalábbis gyenge választókirályságok alakulhatnak ki. Ez a rendi mozgalom vezetett végül 1618-ban a csehországi felkeléshez és Németországban a harmincéves háborúhoz. A Habsburg királyságokban és a tartományokban (kivéve Stájerországot és Tirolt) megfigyelhető rendi törekvések összefüggtek a nemesség „régi" szabadságával, a politikai ellenreformáció szigorú előretörésével illetve a tridenti zsinat után életbelépő intenzív katolikus reformrendelkezésekkel. Szerepet játszott emellett az isteni kegyelem kálvinisták által hirdetett visszautasítása, a királyi hivatás és funkció lebecsülése és a korona szakrál-politikai jelentésének, s általában a központi hatalomnak a semmibe vétele, ami a Szentháromsággal való szembefordulásban is megnyilvánult. Ez utóbbi ellen küzdött vehemensen az Erdélyben elismert antitrinitárius vagy unitárius egyház. III. Zsigmond és IV. Ulászló lengyel király a nagy németországi háború elején illetve közben tanúsított magatartásának nagy hatása volt Magyarországra, Csehországra és Ausztriára. A Habsburg országok protestáns rendjei 1619-ben polgárháborút robbantottak ki, megfosztották a Magyarországon és Csehországban már megkoronázott II. Ferdinánd Habsburg királyt trónjától és hatalomra juttattak Csehországban egy újonnan választott királyt, a pfalzi választófejedelmet, Frigyest. Szövetségre léptek a német protestáns rendekkel, és Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel is. Ő 1619-ben, 1620-ban, 1623-ban és 1626-ban a porta engedélyével kisebb hadjáratokat vezetett Pozsonyig, majd tovább Ausztriába, Morvaországba és természetesen Nyugat-Magyarországra is, melyben a saját hajdú segédcsapatokkal kibővített gyors lovassága vett részt. Célja ezzel az volt, hogy hozzájáruljon Ferdinánd bukásához és a szultán kegyeit elnyerve ő legyen Magyarország fejedelme. 1619-ben, 1620-ban és 1623-ban III. Zsigmond megengedte, hogy a Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon 1618-ban alapított „Milice Chrétienne" nevű lovagrend Dél-Lengyelországban könnyű lovasságot toborozzon. A csapatok tagjai többségében kozákok voltak. Őket a többi csapattesttel együtt, mindösszesen 11.000 embert nevezték „Lisowczycy "-nek. II. Ferdinánd hatalma komoly veszélybe került. Amikor Bethlen 1619 novemberében a protestáns csehekkel és alsó-ausztriaiakkal blokád alá vette Bécset és a várost kiéheztetéssel akarta megadásra kényszeríteni, a Habsburgokat megsegítendő tört be a lengyel lovasság Kelet-Magyarországra, Morvaországba, Alsó-Ausztriába és Nyugat-Magyarországra, hogy Bethlent és a többi protestánst visszavonulásra kényszerítse. És még valami: a lengyel sereg bár 1619-ben Moldáviában Jassytól délkeletre vereséget szenvedett a török csapatoktól, 1620-ban hősiesen védekezett Chotin sáncai mögött DélLengyelországban II. Oszmán szultánnal szemben, aki maga vezette a janicsár sereget. A szultán békekötésre kényszerült és megbukott csúfos katonai kurdarcai miatt. Bethlen 1629-ben meghalt, amikor is Oroszország és mindenekelőtt Svédország segítségével a lengyel koronáért küzdött, egy olyan állammal, mellyel Lengyelország 1600 óta szakadatlanul háborúban állt Baltikum feletti uralomért. Bethlen utódja Rákóczi György is a budai pasához és Ibrahim szultánhoz folyamodott, amikor a svéd hadvezér Torstensson 1643-ban Morvaországban állomásozott és az erdélyi fejedelem 1644-ben háborút indított III. Ferdinánd ellen. Ekkor is igen gyorsan a nyugat-