Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1971

1971. május 28.

— 6- 4 ­Dr»Bacsó Nándor: Tisztelt Egyetemi Tanács! Én azt hiszem, hogy a rektor-változás küszöbén kettős feladatot kell ellátni: a távozó vezető munkájának méltatása, és az uj vezetésben részt­vevőkről véleménymondás. Másrészt pedig annak kifejezése, hogy mit várunk az uj vezetőtől. Tulajdonképpen mindnyájan évek óta dolgoztunk úgy a távozó, mint a jövendő vezetőséggel. Sok szót nem kell vesztegetnünk működésűk méltatására, hiszen pl. Somos elvtárs már egy Ízben éveken át vezetője volt Intézményünknek. Nagyon jól ismer­jük működését. Azt hiszem, közülünk egyetlen va­gyok, aki még tanára is voltam valamikor. És akkor szereztem egyéniségéről - minden hizelgés nélkül - igen jó benyomást, hiszen azt hiszem, ebben a véleményben az egész tisztelt tanári kar egyetért. Nagyon nagy feladatok várnak az uj vezetőségre, éppen azért, mert rendkívül nagy elismeréssel méltattuk a régi vezetőség munkáját, akik harco­san küzdöttek intézményünk részére igen sok olyan feltétel, azoknak megvalósulásán, amely feltételek szükségesek voltak ennek az oktatási ágazatnak a kertészeti kutatás tudományos eredményei fokozá­sának, a kertészeti oktatás fejlesztésének megva­lósításához. Ezt sem kell méltatnunk, szemünk előtt játszódott le és csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatna azokról az igazán mondhat óm, óriási eredményekről, amelyek jórészt megvalósultak ná­lunk. És ezért nagy köszönet illeti meg előző ve­zetőségünket. Most azonban a megteremtett feltételek teljes to­vábbi következmények biztosítására van szükség. Jól ismerjük Somos elvtárs egyéniségét és én benne azért bízom, mert úgy érzem, hogy a nagyon helyes elv, a demokrata és mégis centrális vezetés elvét fogja megvalósítani. És nagyon kérem is őt erre, ha beiktatása megtörténik, hogy szíveskedjék a demokratikus centralizmus irányában felfogni a kötelességét, mert úgy érzem, hogy a megterem­tett feltételeknek lényegében a gyakorlatban való megvalósulása attól fogg függeni, hogy higgadtsá­gát megőrizve, körültekintően, minden hozzáértőt meghallgatva döntsön a vezetés az egyes ügyekben. Azt szeretném, bármikor valakinek az ügyéről van szó, és a rektor döntése alá kerül ez, ne mulasz- sza el meghallgatni a véleményt, ha nem egyezik vele az övé, akkor döntsön másként, hiszen övé a fő felelősség, de mindenképpen engedjen hangot adni az egyes tárgyakban bizonyára illetékes vé­leményeknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom