Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1971
1971. május 28.
5 ügy érzem, ha ezt a kérést adom elő Somos elvtárs és a majdan megválasztandó vezető-társai elé, akkor ehben a legjobb tanácsot is adhatom és boldog leszek, ha ezt megfogadják és valóban igy fogja konzerválni, továbbfejleszteni az uj vezetést, azokat a nagy eredményeket, amelyeket az előző vezetőség elért. Köszönöm. Dr.Almási Elemér: Tisztelt Tanácsülés! Azt hiszem, az első szavam ezen alkalomból az elmúlt időszak vezetősége felé a köszönet szava kell hogy legyen. Óriásit teljesitettek, igen jó munkát végeztek s hajónkat nagyon jól vezették. Köszönet érte. Ugyanakkor az élet az megy tovább. Demokratikus formákat keresünk és ennek egyik vetülete az, hogy uj vezetőség-választásra kerül sor a rektori tisztre. Mindannyian tudjuk, hogy több név forgott a jelöltek között és érzésem szerint a sok jó és a sok alkalmas jelölt között az adott körülményeknek és az adott pillanatnak megfelelően nagyon helyes döntés és javaslat született a Minisztérium részéről. Mi is egyetértünk Somos akadémikus elvtársnak: rektori jelölésével. Mint a Tartósitóipari Szak jelenlegi vezetője, kérem tőle, hogy azt a pegitséget, amit az előző vezetéstől is megkaptunk, tovább kifejlesztve,- ahogy Kerekes elvtárs is említette, elérhessünk a következő időszak végén a karok és a szakok letisztulásához. Ezt kérem Somos elvtáxstól* Dr.Kerekes József: Megkérdezem, van-e hozzászólás? Amennyiben nincs, megköszönöm a Tanácsnak a véleménynyilvánítását a rektor munkájára vonatkozó előremutató javaslatát. Én bizom abban, hogy ennek a Tanácsnak még több ilyen igénye van, amely nem kerül itt elmondásra, amiben Bizonyára segítséget nyújtanak majd a vezetésnek és a későbbiek során nyilvánosságra, felszínre fog kerülni. Mi mindenesetre a Tanács meghallgatása után az egyeztetett véleményt, javaslatot előterjesztjük a Minisztertanács elé megerősítésre. Köszönöm a Tanácsnak a segítséget. Szabad legyen néhány szót szólni Somos elvtárshoz. Ambrus elvtárs is, Almási elvtárs is említette, hogy keresve a legjobb megoldást, több javaslat közül, - én úgy fogalmaztam meg - Somos elvtárs személye körül csúcsosodott ki a javaslat a választáson.Sz azt is mutatja, hogy az erők felnőnek az Egyetemen és ez jó. Ez mindig jó, ha nem egy-két személy váltja egymást az Egyetemen, hanem sok jó közül lehet választani. Ahogy Ambrus elvtárs