Jersey Hiradó, 1952 (33. évfolyam, 2-51. szám)

1952-07-10 / 28. szám

GÖRBE TÜKÖR írja: LUKÁCS ERNŐ GYÁSZMAGYAROK. ! Minél feszültebbé válik Ame- j rika és a Szovjetunió közötti külpolitikai helyzet, annál job­ban sürögnek-forognak az ide beszivárgott levitézlett nyilas katonatisztek és keretlegények. ‘Féltéglával verik a mellüket, hogy ők mindenkinél hama­rabb felismerték az orosz ve­szélyt. Tele torokkal orditják, hogy ők igenis azért harcoltak a németek és üresfejü kótya­­gos vezérük Szállási oldalán, hogy az orosz zsarnokság ve­szélyétől Európát megóvják! Az igazság ezzel szemben az, hogy Hitler és "Nyálasi" kilá­tástalan háborújában kizáró­lag azért vettek részt, mert azt remélték, hogy a németeknek sikerülni fog Amerikát és ál­talában a gyűlölt nyugati de­mokráciát megsemmisiteni, — mely után az egész földtekén ők fognak hatalomra kerülni. Számításukba azonban az a csekély hiba csúszott be, hogy a háborút Isten jóvoltából Amerika nyerte meg. Ezt a körülményt is persze most már a saját céljukra sze­retnék felhasználni, mert úgy képzelik, hogy a magyar­­országi kommunizmust is az általuk gyűlölt Amerika fogja megsemmisiteni és ők majd diadalittasan hazamennek és minden csucspoziciót elfoglal­va ott folytathatják esztelen sőt embertelen politikájukat, ahol abba hagyták... Ezek a kétféle kártyával vakankot játszó hazárdőrök megvannak arról győződve, hogy a hatalom őket a hosszú és ''keserves száműzetés" után jogosan megillet, eltekintve attól, hogy a szokott nagy po­fával azt ordítanák bele a vi­lágközvéleményébe — hogy "íme: az események is ne­künk adtak igazat". Azt akar­ják a világgal elhitetni, hogy a bolsevista fekélyt csak fa­siszta szérummal lehet meg­­gyógyítani, .szerintem ezt csak keltteti beavatkozása?“'^ftfei elérni. Közben az ide potyaj eggyel beszivárgott nyilasok és "gye­pűvel" bélelt fajvédők tisztelet az elenyészően kevés kivétel­nek megmérgezik Amerika tiszta levegőjét, amennyiben az itteni jóindulatú és jóhisze­mű magyarok között konkolyt hintenek és mint az "Öreg­­haza" jövendő úttörői és ujjá­­épitői akarják magukat feltün­tetni, pedig minden józan gon­dolkodású magyar tudja, hogy ezek csak rombolni és nem építeni akarnak... Ebben az áldott jó országban élő, ma­gyarság közvéleményét, min­den rendelkezésükre álló eszr közökkel a maguk torz alak­jára szeretnék átformálni. De hála az amerikai magyarság józanságának csúnya kutmér­­gező és lélekölő munkájuk ed­dig teljesen eredménytelen maradt. * * * Az Egyesült Államok törvé­nyei üldözik a felekezetek el­leni uszítást és midőn e cso­dálatosan nagylelkű ország válogatás nélkül kinyitotta előttünk a kapuját és tisztes­séges megélhetést adott ne­künk, a legkevesebb, amit megtehetünk, hogy respektál­juk a törvényeit és próbáljunk assimilálódni az itteni szoká­sokhoz. Közben pedig adjunk hálát a minden vallásu em­berek közös Istenének, hogy itt lehetünk a világ leggazda­gabb országában és élvezhet­jük mind azt a szépet és jót, melyekkel valósággal elhal­moz bennünket. # * * Sajnos, hogy a régebben itt élő magyarok és legelsősor­ban az úgynevezett "fehérgal­lérosok" között is vannak is­mételten tisztelet a kivételek­nek bőségesen hatalomra tör­tető fasiszták, akik már bizo­nyára ki is osztották egymás között a puha bársonyszéke­ket... Ezek a jól fizetett "sze­gény emigránsok" még Kos­suthnak sem tudják megbo­­csájtani töretlen liberalizmu­sát és azzal próbálják a kis­­sebb inteligenciával bíró ma­gyarokat félre vezetni, hogy a kossuthi demokrácia következ­ménye volt a trianoni gonosz békeszerződés, mely szülőha- , zánkat olyan csúfosan meg- | csonkította... Ezek a "long- í distance" honmentők ugylát- ; , szik a keleti barbarizmust is hamarabb megbocsájtják, mini a tökéletes emberi szabadsá­got jelentő nyugati demokrá­ciát. POFON Az Ember cimü new yorki magyar hetilapban nemrégen olvastam a következő híradást: ."Idő: vasárnap délelőtt, szín­hely: a 81-es utca és a Second Avenue sarka. Egy csizmás, I lovaglónadrágos fiatalember közeledik a sarok felé, orra alá sűrített Hitler-bajusszal, gomblyukában a zöld nyilas­­keresztes-jelvénnyel. Hirtelen hozzalép egy idősebb ember és rákiabál: "Tegye el azon­nal azt a jelvényt!" A fiatal­ember visszahököl, azután pulykavörösen recsegni kezd: Milyen jogon követeli ezt?" Az idősebb ember emelt han­a jogon, hogy itt elünk mi régi amerikások már harminc-negy­ven éve és megbecsülést sze­reztünk a magyar névnek, ma­guk meg bitang módon le akarják rombolni ezt a jóhir­­| nevet. Tegye el azonnal a jel­­j vényt, még egyszer mondom!" i A nyilas fiatalember tagadóan | rázza a fejét, mire az idősebb I ember ezt mondja: "Ha nem | teszi el azt a mocskos jelvényt, akk°r tegye el azt, amit most tőlem kap!" — és hatalmas pofont töröl a Hitler-bajuszos | arcára. Azzal megfordul s mint I jól végezte a dolgát, nyu- I <3odt lépésekkel továbbsétál. | A Hitler-bajuszos néhány pil­lanatig báván utánanéz, majd az eset nézőinek gúnyos pil­lantásai elől sietve, az ellen­kező ^ irányba ellábol... Szó­­ról-szóra igy történt. Kedves, derűs kis epizód New York bábeli forgatagában, nem­de?. .." * * * Nem szükséges, hogy az esethez valamelyes komentárt fűzzek, mert az tökéletesen alá­­támaszja a fentiekben leirt megállapításaimat, legfeljebb képletesen ' megszorítom an­nak a derék honfitársamnak a kezét, aki azt a jótékony po­font annak az akasztófára va­ló bitangnak lekente. HUNGAR 1AN-AMER1CAN WEEKLY Ä£S~,V;5,“ Kä; Szerkesztő: GERENDAY MIKLÓS Q.FFICIAL ORCÁN of the Hungarian Societies of Trenton and Vicinity Eait^rieJ^ end ^uMUhilg OfHw Előfizetési éra egy évre $1.50. Canadába és Európába $3.00. —Telephone: 3-4910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 27 Hancock Ave., Trenton, N. | NT. BEKY ZOLTÁN LETT ISIÉT A KELETI EGYHÁZMEGYE ESPERESE KIRÁNDULÁS A HAMILTON GROVE-BAN NT. BÉKY ZOLTÁN esperes. A Független Református Egy­ház Keleti Egyházmegyéje jun. 29-én, vasárnap tartotta évi közgyűlését a Kreisheville, Staten Island-i egyház tem­plomában. A közgyűlésen részt vettek az egyházmegye tisztviselői közül a következők: Nt. Béky Zoltán esperes, Ba­logh Sándor egyház megyei gondnok (Bronx), Nt. Ábrahám Dezső egyhjázmegyei jegyző, (Roebling), Baka Ferenc világi, jegyző (Perth Amboy, N. J.b Molnár József pénztán^Jt •^T-íertwsti)/ -■ Ntv Luarihyri^^^Pf mond (New York), Nt. Urbán ' József (Bronx, N. Y.) lelkész)! tanácsbiirák, Nt. Csordás Gá­bor (Pougkeepsie, NI Y.), Deák Péter (Peekskill, N. Y.) világi tanácsbiró, Nt. Daróczy Sán­dor (Carteret), Nt. Bertalan Imre Kreishelville S.I.), Czók ioivOii (Perth Amboy). Távollé­tüket kimentették: Iván János (Trenton), Nagy Béla (Carte­ret),^ Bernáth Sándor (Roebling) tanácsbirák és Duch J. András egyházmegyei ügyész. Az ^ Egyházmegyébe tartozó egyházak képviseletében a következő egyházak gondno­kai jelentek meg: Trenton: Si­mon Károly. Perth Amboy: Farkas Jenő. Carteret: Nemesh János. Bronx: Arday László. New York 11 ut: Szilágyi Mi­hály. Roebling: Varga István. Staten Island: Does József. Cliff Side: Tóth János. Bethle­hem, Pa.: Nt. Négyessy Ber­talan és Vörös János. Poug­keepsie: Kish István. Peekskill: Deeák Péter. Roston: Félegy­házi Gyula. Az egyházmegyei gyűlés is­tentisztelettel kezdődött, melyet Nt. Négyessy Bertalan a Beth­­leheemi Függ. Egyház lelkésze végzett. Utánna Nt. Béky Zol­tán esperes nyitotta meg* az egyházmegyei közgyűlést és tette meg eesperesi jelentését. Jelentésében foglalkozott a je­­ln válságos világhelyzettel és eseményekkel. "Itéletes iidőket élünk" mondotta. Nem egyes népeknek és nemzeteknek, ha­nem az egész egyetemes em­­briség megitéltetésének törté­nelmi idejét" "Uj tüzek gyűl­nek fel a világ különböző pontjain s szörnyű erők feszí­tésétől reszket lábunk alatt a föld. Mintha vulkánikus szige­ten járnánk s a mélységből folytonos, vészes dübörgés hallatszik. Nincs nyugalom, nincs béke csőnk és biztonság egy percree sem. Két óriás ha­talom áll egymással szemben, fegyverkezik és készül a vég­ső leszámolásra: egyik olda­lon a Krisztus, a másik olda­lon a Sátán. A leszámolás ideje vészesen közeleg." "'A világtörténelem legborzalma­sabb veszedelme szakadt az emberiségre"’ mondotta to­vább. "A történelem legször­­nyübb ellensége a kommuniz­mus áll az ajtónk eelőtt s csak pillanatok kérdése, amikor megindul a vészes áradat, amely kiiirtással fenyegeti év­ezredes civilizációnkat, min-MAGYAR FILM JUL MN, KEDDEN Ez lesz az utolsó előadás a nyár beálltával — legközelebbi magyar film majd szeptemberben lesz. — “Tökéletes férfi” kisérő műsor: “Dön­tő pillanat” este 6:30-as kezdettel folytatólag. Az amerikai magyarság el­­vitathatlan kedvencei JÁVOR PÁL és SIMOR ERZSI ismét megjelenik julius 15-én, ked­den a a Centre mozi színház vásznán Trenton, Roebling és környéke mozipártoló közön­sége előtt. Szerelem, vidámság, kacag­tató és csattanós fordulatok teszik élvezetessé ezt a filmre­meket, amely kétségtelenül a magyar filmgyártás legjobb alkotásainak egyike. Szivet­­lelket gyönyörködtető dalok teszik teeljessé a nézőközön­ség élvezetét. Pethees Sándor, Makláry Zoltán és Mihályfffi Ernő első­rendű 'teljesítményükkel járul­nak hozzá a film sikeréhez. Ne mulasszuk el tehát ezt az utolsó magyar film elő­adást a Centre mozi színház­ban 422 Centre St.julius 15-én, kedden este 6:30-as kezdettel folytatólag. Mint ezelőtt,, most a keddi előadás alkalmával is ingyen szállitjuk a közönségeta Ma­gyar Otthontól és ugyancsak vissza előadás végeztével is ingyen. dent, ami szent, ami szép, ami nemes, amiért élni érdemes." "Itt és ma az élet-halál harc küszöbén félelemmel és meg­alkuvással kérdéseket meg- j oldani nem lehet. A mártírok és hitvallók hősiességére van szükség." Azután az Egyház és ke­­resztyénség szerepére mutatott rá ezekben a válságos idők­ben. "Az Egyháznak és a ke­­resztyénségnek, harcos egy­háznak, hitvalló és harcos ke- • resztyénségnek kell lenni. Neb j habozhat, nem félhet és nem alkudhat meg. Itt az élet és halál küszöbén meg kell val­lania a hitet és bizonyságot kell tennie, ha kell halálig menő önfeláldozással, hogy az Isten él és ennek a világ­­nak az Ura csak Ő lehet s a j romlásba rohanó embervilágot ] a végpusztulástól csak 6 ment­heti meg földi Anyaszentegy­­házunknak hitvalló, hősies tagjain keresztül, s nékünk egyházi vezetőknek és tagok­nak vallanunk kell, hogy Is­ten kijelentett suvérén akarata j számunkra örök parancs, utat i jelező, világ válságokat meg­oldó egyetlen lehetőség. Val­­! lanunk kell, hogy az életre i egyetlen ut visz: Ő rajta ke­­: resztül. Az egyháznak ezt az j utat meg kell mutatnia s tag- i jainak az egyetelen parancsot ! be kell töleeniök és a döntő harcot meg kell harcol- - ’niok. Az Isten még nem vesz­tett harcot soha s azok, akik vele, az Ő ügyéért mennek harcba: győzni fognak!" Megrázó erővel mutatott rá eezután arra, hogy "Ma, ami­kor lelki édes anyánk, a ma­­j gyarországi református egy­ház és a f faj tónk halálra van Ítélve: SZABAD, FÜGGETLEN, MAGYAR REFORMÁTUS EGY HÁZ ÉS SZABAD MAGYAR NÉP MÁR CSAK ITT VAN. Amerikában már csak mi vagyunk. "Jajj azoknak, akik az ősi hitneke és a magyar életnek emez egyetlen bástyá­ját akarják szétrombolni, ahon­nan még világgá kiálthatjuk a magyar fájdalmat és ahol az ősök hite szerint szolgál­hatjuk Istenünket. "Szent meg­győződéssel valjuk, hogy a magyar feltámadásnak innen kell elindulni Lelki édes anyánknak a magyarországi református egyháznak innen, rajtunk keresztül kell újjá élednie..." Ezután foglalkozott jelenté­sében az egyhásmegyébe tar­tozó egyházak életével. Az egyházmegyébe 13 egyház tartozik. 9 önálló egyház, 4 leány egyház. 9 állandó lel­késszel és két segéd lelkésszel és 4 statusban lévő lelkésszel. Lélekszama az egyházmegye egyházainak: 5166. Az egyhá­zak ingatlan ■ és készpénz va­gyona meghaladja az egy és egy negyed millió dollárt. Fel­vétettek az egyházmegye lel­készi karába: Nt. Négyesy Bertalan, Segéd lelkészi stá­tusban: Tiszteletes Kereesztury Lajos és Tiszteletes Adorján Kálmán ifjú theologusok. Lel­készi státusba felvétettek: Nt. Ferenczy Pál, Nt. Borssy Ke­rekes György, Nt. Kardos tLcr­­jos és Nt. Hunyady László. Fontos határozatokat hozott az egyházmegyei közgyűlés a következő kérdésekben: 1. A délamerikai misszió ügyében, 2. egyházszervezések ügyé­­ben.3. Káté és Törvénykönyv ügyében. 4. Közalap és Misz­­sziós alap ügyében. 5. Az Egyház hivatalos lapjának a Magyar Egyháznak az ügyé­ben. 6. Egyházmegyei konfe­renciák. 7. Egyházmegyei Rá­dió. 8. Lelkészek Social Se­­curityja ügyében. 9. Egyház­megyéi járulékok rendezése és több más'fontos kérdések­ben. Ezután az egyháztanácsok szavazatait bontotta fel a köz-FREUND ISTVÁN rendezőbizottsági tag. Szólok a Magyar Otthon Barátaihoz. Múlt heti számunkban, ugyanúgy a WBUL) rádió hangjain és végül igazán szívhez szóló hangon a ^X^TNJ hangjain szolt hozzatok Fedői Sándor barátunk. Ö már a fiatalabb generációt képviseli s úgy gondolom mi az idősebb gene­ráció is meg kell szólaljunk, mert ha idősebbek is vagyunk, tartjuk, hogy az öreg ember nem vén ember. ^ Azért hivlak teteket jöjjetek és hozzátok ma-gs^kkak a fiatalságot is, hogy megmutas­suk nekik azt és még sok sok mindent, ami ó hazánkból, ami bennünk él mint a fiatalságunk és át kell adnunk nekik mint egy tovább élő örökséget, hogy vigyék tovább és legyünk büszkék arra, hogy a magyar tőről szakadtak le és viszik magukkal mind azt, amit az óhaza I 000 esztendőn oltott beléjük. A kirándulás menetrendje már közismert, de ezt a menetrendet nekünk idősebb generá­ciónak kell kiegészítenünk. Keressétek ki em­lékezetekből és tudástokból mindazt, ami vi­dám és tálaljátok elő. Legyen az vidám adoma, mulatságos történet, régi tánc. Sőt, hogy még egy uj müsorszámot is iktassunk be utólag, mindenki készüljön fel s ha tud — s ki ne tud­na — egy egy régi régi igazi népdalt is énekel­jen el. Külön dijjazzuk a legrégebbi és 1 eg­­szebb magyar nótát éneklőt ezenkívül fel is vesszük és rádión lejátszuk a 3 első legjobbat, de a többit is, ha igazán régiek. Ne felejtkezzetek el a szalonna sütésen kí­vül a nyársonsültekről sem ezt igazában csak mi őhazaiak tudjuk. 5 ha ökörsütést nem is tudunk bemutatni — bár nem tudom, hogy Varga-Tamás-Tindik-Mészáros baráttaink köz­­zül egyik sem hoz el vagy talán együtt egy egész ökröt. S úgy régiesen magyarosan meg­forgatják a hatalmas nyárson megsütve — de akkor mutassuk be mi hogy az összes húsok a marhától a csirkén keresztül a halig ezerzer töb­bet érnek igy szabad tűzön megsütve, mint a (Folytatása a 2-ik oldalon) gyűlés az esperesi tisztségre, melynek értelmében a kebel­­beli egyházak ismét Nt. Béky Zoltánt választották mg espe­resnek a következő 3 évre. Nt. Béky Zoltán elfoglaltságára való hivatkozással nem akarta elfogadni és tovább vinni a tisztséget, az egyházak bizal­ma és a közgyűlés többszö­rös kérése előtt azonban végül is kénytelen volt meghajolni. Tisztségébe az Egyházkerület főeseperese Ft. Dr. Vincze Ká­roly eskette be. Az Egyház­­mgye többi tisztviselőit a köz­gyűlés a következőkép válasz­totta meg: Egyházmegyei gondnok: Balogh Sándor (Bronx). Lelkészi jegyző: Ábra­hám Dezső. Világi jegyző: Ba­ka Ferenc (Perth Amboy). Pénztárnok: Molnár József (Trenton). Lelkészi tanácsbirák: Nt. Ladányi Zsigmond (New York), Nt. Urbán József (Bronx), Nt. Csordás Gábor (Poug­keepsie, N. Y.). Világi tanács­­bírák: Deák Péteer (Peekskill, N. Y.), Varga István (Rohling), Vörös János (Bethlehem). Ke­rületi lelkészi képviselők: Nt. Daróczy Sándor (Carterete), Nt. Bertalan Imre (Kreishelville Sí). Világi képviseelők: Dócs József (Kreishelville), Nagy Bé­la (Carteret). Egyházmegyei ügyész: Duch J. András (Trn­­ton, N. J.) Az uj tisztikarhoz Nt. Béky Zoltán esperes intézett beszé­det és eskett b hivatalukba. Majd Nt. Ladányi Zsigmond imája után a közgyűlést be­zárta. Az egyházmegyei gyűlés tagjait a kreishelvillei egyház látta vendégül. Ábrahám Dezső egyházmegyei jegyző. VoL XXXIII. évi.. No. 28. szám. r;T cf renton, N. J., 1952 julius 19 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom