Szent Márton kispapjai. Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1943-1944 (Szombathely, 1944)
Rektor úr szavaira Püspökatyánk a következőket válaszolta: Álljanak itt szavai mindnyájunk számára ne csak emléknek, hanem irányítónak és eligazítónak kispapéletünk egész folyamára. ,,Nagyságos és Főtisztelendő Rektor Űr, Tanár Urak! Drága jó fiaim! Rektor úrnak történelmi perspektívájú beszédét nagyon hálásan köszönöm. De a történelmi múltnak grandiózus föltárásában nemcsak azt éreztem meg, hogy milyen nehéz, milyen súlyos feladat hárul reám, amikor Szombathely egyházmegyéjének főpásztoraként az egyházmegye kormányzását átveszem, de megéreztem azt is, hogy amikor ebbe az épületbe jövök, ide haza jövök, itt itthon érzem magam és itt olyan elöljárókat találok, akik a püspöknek a papnevelés nehéz, felelősségteljes gondjában szívvel-lélekkel segítségére vannak. A Trídentinum nagyon erősen lelkére köti a püspöknek azt, hogy papokat neveljen. Ügy érzem, amikor ezt olvasom, mintha a tridenti zsinat atyái személyes kötelességévé tennék a püspöknek azt, hogy ő maga nevelje a papságát. A régi szép időkben, az őskeresztény életben, a középkornak Isten leikétől áthatott századaiban így is volt. Szent Márton püspök így nevelte a maga kispapjaít papokká és szentelte föl. De az idők haladása, az élet sokszerűsége, a feladatok megsokszorozódása, mind, mind nehezebbé tették a püspök számára a személyes nevelést, s kiváltották, kialakították a szemináriumi nevelésnek mostani formáját; amely azonban nem azt jelenti, hogy a püspök messziről néZze azt a munkát, amit a szemináriumban végeznek. Én az első négy évemet egyházmegyei szemináriumban töltöttem s ez nekem lehetőséget és alkalmat adott arra, hogy az egyházmegyei szeminárium életét minél jobban megismerjem. De megtanultam ott azt is, hogy milyen munkát végeznek az elöljáróim és milyen munka vár a főpásztorra is, hogy az elöljáróknak a szent munkáját segítse. Biztosítom a Rektor Urat és az Elöljáró Urakat, hogy azt a szellemet és lelkületet, amelyet nagynevű elődeim itt állandóan folytattak, erős hittel, meleg szívvel, mindenre kész áldozatossággal akarom tovább adni és megéreztetni mindenkivel azt, hogy a szeminárium nekem a szemem fénye. Szentséges Atyánknak ez az üzenete számunkra — mind a három új püspök számára — hogy különös gonddal legyünk a szemináriumra. De viszont szabadjon nekem azt is megmondani őszintén, hogy bizonyos lelki örömmel vállalom ezt a terhet. Mert hiszen Rektor Űrban és az Elöljáró Urakban — akik közül Rektor Urat jól ismerem, az Elöljáró Uraknak pedig hírét ismerem — olyan munkatársakat kapok, akikre nyugodtan rábízhatom, de akiket én atyai szeretettel mindig segíteni akarok. Kérem bizalmukat és kérem azt, nézzenek a főpásztorra a hit szemével és lássák meg az ő lelkén azt a nagy keresztet, amely nem aranyból van, hanem erős fából ácsolva, s amely keresztre ez van írva: ,,A papnevelés gondja és felelősségteljes teljesítése.“ Jöjjenek segíteni ezt a keresztet hor-6
