Millenniumi emlékkönyv. Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből (Szolnok, 2000)

helyet kapott, az 1495-ös forrás pedig azért jelentős, mert az első adalékot szolgáltatja Szolnok megyeszékhelyi funkciójáról. 1544-től a közölt források már a törökök megyei jelenlétére utalnak. A török hódoltság korától a Rákóczi szabadságharc bukáságig (1552-1711) A másfél évszázados török hódoltság a megye történetében is meghatározó időszak volt. Buda elfoglalása után a törökök 1544-ben elfoglalták és szandzsákközponttá tették Hatvant. A jász falvak a szandzsák berényi, a többiek pedig a hevesi körzetéhez kerültek. A török hódítást I. Ferdinánd a szolnoki vár építésével igyekezett megakadályozni, az erőd azonban 1552-ben elesett, s ezzel lényegében megyénk egész területe török fennhatóság alá került. Az újonnan létrehozott szolnoki szandzsák a megye tiszántúli részeit foglalta magában. Míg a hódoltság időszaka a megyét tekintve a népesség fogyásának, a korábbi gazdasági szerkezet összeomlásának időszaka volt, a szultáni tulajdonban lévő mezővárosok - Szolnok, Jászberény, Mezőtúr, Tiszavarsány vagy Fegyvernek - számos kiváltságot kaptak, s mind gazdasági téren mind pedig a népesség számát tekintve meg tudtak erősödni. A jászok és kunok történetében a török hódítás sajátos hatásokkal is járt. Egyfelől teljesen visszavetette a helyi társadalom feudalizálódásának folyamatát, ugyanakkor a harcok hatására felerősödő népmozgások gyorsították a két etnikum elmagyarosodását. Ebben az időben indul meg az egységesülés a jász és kun privilégiumok azonossága folytán, amely a jogi homogenitás szintjéről eljutott az önálló jászkun közigazgatási egység létrehozásáig. A korszak forrásaink jelentős része levéltárunk országos szempontból is kiemelkedően gazdag jászberényi és mezőtúri török oklevélgyűjteményeiből származik. A török és magyar nyelvű forrásokból a török közigazgatás kiépülésén túl az is érzékelhető, hogy a megye egyes területeit eltérő módon érintették a hódoltság időszakának terhei, a tizenötéves háború pusztításai, majd pedig a török ellenes felszabadító harcok. A fennmaradt adóösszeírások képet adnak a lakosság számáról, az elnéptelenedés mértékéről, s a magyar és török részre egyaránt fizetett jelentős adóterhekről. A tömeges elvándorlásra, a termelőerők rohamos pusztulására utal a portaszámok fokozatos csökkenése is. A felszabadító háború során a legsúlyosabb károkat a Nagykunság szenvedte, a Kiskunságot főként az első háborús évek eseményei érintették. A viszonylag védettebb helyen fekvő Jászság pusztulása volt a legkisebb, ezért vállalhatott jelentős szerepet a későbbi újranépesítésben a Kis- és a Nagykunságban. A források között szerepel az 1699-ben készült Pentz-féle összeírás részlete, amely a jászkunok szempontjából különösen jelentős volt, ugyanis ez már a terület Német Lovagrendnek történő eladását készítette elő. A jászkunok történetének a török idők pusztításain túl ez volt a legtragikusabb eseménye, hiszen korábbi kiváltságos helyzetüket elveszítve jobbágyi helyzetbe kerültek, melyet valójában sohasem tudtak elfogadni. Kiváltságaik visszaszerzésének reményében lelkesen csatlakoztak a Rákóczi szabadságharchoz, amely csak időleges eredményt hozhatott. A kötetben kiemelt szerepet kapnak a Jászkunság eladatását és a Rákóczi szabadságharc megyei eseményeit bemutató dokumentumok. A forrásokból képet kaphatunk a szolnoki vár korabeli állapotáról és a szolnoki református egyház megalakulásának körülményeiről is. Az újranépesedéstől a polgári közigazgatás megteremtéséig (1711-1876) A szatmári béke után megkezdődött az Alföld, benne megyénk területének benépesítése. A kisebb pusztulást szenvedett Jászságba és környékére döntően felvidéki magyar, palóc és szláv telepesek költöztek be, a Tiszántúlra elsősorban Szabolcs, Békés és Heves megyéből érkeztek jövevények. A korszak legnagyobb szervezett telepítésének tekinthető a jászapáti lakosok 7