Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

TISZASZENTIMRE 615 bestyén apjától származott, s 1270 táján vált el a másik ágtól.

47 A falut évszázadokig a Losoncziak bírják, s ezek kihaltával a család Szentgyörgyi ága örökli Szentimrét. Szentgyörgyi Tamás veje, Patkó Tamás és ennek gyermekei, köztük Jakabházi Gáspárné, majd 1647-től királyi adomány folytán a Zákány és Szentpétery, majd a Dőri, Ónodi, Földváry, Heflányi, Bornemissza családok tulajdonába ment át. Láthatjuk, hogy az egységes birtoklású falu a Losoncziak kihaltával részbirtokokra bomlik.

48 1597-ben már református prédikátora nevét is ismerjük (Székelyhídi János), s 1621ben a községi élet és egyházi szervezet létezése bizonyítékaként Szikszai Mihály prédikátor ittlétéről tudunk.

49 A Rákóczi-párti utolsó Bornemisszától a kincstár 1703-ban elkobozta a szentimrei birtokrészt, majd 1710-ben az Ebergényi huszárezred őrnagyának, Tassy Ferencnek adományozta. Ennek özvegye 1746-ban a Patkó és a Dőry részt is megvásárolta, és az egész falu birtokjogát első férjétől, Sréter Jánostól származott gyermekeire ruházta. Szentimre a XIX. század közepéig a Sréterek és a családjukba beházasult Szepessy, Borbély, Széky, Büky nevű rokonok tulajdona.

50 A tizenötéves háborút a falu feltehetően szerencsés fekvése miatt jelentősebb pusztulás, illetve megsemmisülés nélkül vészelte át. 1661 után azonban népessége rohamosan apadni kezdett. A Patkó-Jakabházi-féle szentimrei jobbágyokat a magyar végváriak, a török-tatár rekvirálók egyaránt sanyargatták, hogy csak „a hajuk és szakálluk maradott".

51 De zaklatták őket a szomszéd falu földesurai is: 1672-ben a dézsmaszedő Szentimrét elpusztultnak mondja.

52 1693-ban a tatárok hurcolnak el lakosokat.

53 1697-ben Patkó Ferenc birtokrésze népes, de rövidesen pusztának jelzik, 1698ban iktatják be a pusztabirtokba (birtokrészbe) Dőry Andrást. 1699-ben a Földváryrészben nem találtak adózóképeseket, s pusztának tüntették fel.

54 1703-ban lakott falu, mert mint ilyenre vetnek ki fegyverváltságot, de 1704-1706-ban a rác betöréskor, Rabutin hadai elől a lakosság elmenekül. Valószínűleg a szentimreiek a nagykunságiakkal együtt voltak a rakamazi kitelepítés részesei.

55 1765-ben Heves megye szolgabírája és a hevesi főesperes előtt tanúvallomásokat tevők a falu újranépesítéséről, XVII. század végi és kuruc időkbeli elpusztulásáról és vallásgyakorlatáról nyilatkoztak. Elmondták, hogy kétszer is visszaköltöztek Szentimrére, bizonyítván ezzel a lakosság nehéz időkben való folytonosságát. A tanúk szerint a falu romokban volt, a gaz felverte a házakat, udvarait, de azokat rendbe lehetett hozni, s templomukat az első pusztulás után a szentjakabi elpusztult templom köveiből építették újjá.

56 Bél Mátyás 1730 táján jó talajú, de kevés népességű helynek írja le.

57 1731-ben 6 nagyobb adófizetőjét írták össze, akik armális nemesek, illetve kettő közülük az armalisták zsellére. Nagy Mihályt az uraság borbírájaként vették fel a listára.

58 1754-ben a faluban Imre István a főbíró, esküdtek: Sárközi István, Delei András, Thót János, Szabó István, Szöllősi Mihály, Kovács István, Kun András, kisbíró: Botos András, hites nótárius: Kiss István.

59 Siffáry Gábor özvegye 1767-ben szerződést kötött a Szentgyörgyi-örökség 6 jobbágyával, s tőlük 40 forintot kapott.

60 1764-ben Dobozy Mihály levelet küldött a debreceni református Superintendentiához, hogy figyelmeztesse a prédikátort, ne használja az orgonát, mert ezt reformátusoknak nem szabad, s baj lehet belőle.

61 1775-ben a Superintendentián keresztül kérik új oratóriumuk felépítésének engedélyezését Mária Teréziától. 1783-ban, már az engedély nyomán épül fel a templom, s 1800 táján tornyot is kap az imaház.

62 1799-ben a helyi nemesek, elsősorban Gacsal György, akadályozták a szentimrei elöljárókat abban, hogy katonákat fogjanak, s jelentkezett szolgáik elmenetelét sem engedélyezték.

63 1835-ben a lakosok a szolgabíróval szembeni engedetlenségükért és tiszteletlenségükért szenvedtek büntetést.

64 1836-ban az ez évi új jobbágytörvények szennt a lakók szervezkedni kezdtek, és 1837-ben kérték a jobbágyi és urasági földek és a közlegelő elkülönítését és tagosítását. A Helytartótanács 1845-ben hagyta jóvá ezt