Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

798 TÜRKEVE Az 1571-es török defter szerint Túrkeviben 4 Szabó, 1 Kovács és 1 Molnár nevű személy él. A nevek még minden bizonnyal az eredeti, a gyakorlott foglalkozásra is utalnak.

181 Az 1577-es, az egri püspök által eszközölt összeírás szerint szárazmalmuk is volt, melyet azonban a törökök szétromboltak.

182 Vízimalma viszont még az 1558-as összeírás szerint működőképes volt, hiszen 19 egésztelkes jobbágyát és 8 zsellérét Türkévé adószolgáltatásként köteles volt a malomgátak rendbehozására is kirendelni.

183 A török elleni felszabadító harcok és az azt követő Rákóczi-szabadságharc idején a lakosság, ha nem is pusztult el, de megcsappant és megfutott. Az 1715. évi állami összeírás szerint a városnak már ismét van malma, s az 1746-os községi számadások is azt mutatják, hogy a város jövedelmet vesz a malomból.

184 1774-ben négy, 1783-ban már hét szárazmalom működött Túrkevén. A vízimalom valószínűleg az 1850-es évek árvízrendezései következtében szűnt meg. A szárazmalmok száma azonban tovább gyarapodott. 1854-ben már 11 molnár élt Túrkevén, akik szárazmalmokban őrölték a gabonát.

185 A XVIII. század végére a lakosság annyira megszaporodott, hogy a meglévő malmok már nem tudták kielégíteni a helyiek igényeit. Ezért 1804-ben a község elöljárósága két újabb szárazmalom építésére kért engedélyt a jászkun kerületi főkapitánytól.

186 1808-ban I. Ferenctől városi rangot kap a település.

187 1819-ben csizmadiái, 1822-ben a kovácsok, 1820-ban a lakatosok, szabók és szűcsök alakítanak céhet, s az 1817-ben az építőkkel közös vegyes céh után ezek a szervezetek képviselik Túrkevén az iparosságot.

188 1852-ben a város iparosságának megoszlása a következő: csizmadia 58, szűcs 34, kőműves 1, molnár 11, lakatos 4, kovács 12, szabó 6, asztalos 3, kerékgyártó 5, ács l.

189 1879-ben 13 asztalos, 8 ács, 48 csizmadia, 3 cipész, 2 (ruha) festő, 2 (szoba) festő, 2 gépész, 4 kalapos, 5 kerékgyártó, 17 kovács, 2 kéményseprő, 3 kőműves, 1 könyvkötő, 1 kötélgyártó, 4 lakatos, 1 mészáros, 11 molnár, 1 órás, 1 pék, 1 pintér, 1 rézműves, 9 szabó, 2 szíjgyártó, 5 szűcs, 2 szűrszabó és 2 tímár jelenti a város iparosságát.

190 1911-ben Túrkevén 43 cipészt, 10 szabót, 26 kovácsot, 7 asztalost, 16 ácsot, 8 kerékgyártót, 5 kőművest, 7 lakatost, 2 bádogost, 1 pintért, 4 szíjgyártót, 1 kötelest, 1 kalapost és 1 könyvkötőt tartottak nyilván.

191 Ezek az iparosok az 1885-ben megalakult, s elődeit, a céheket felváltó Túrkevei Ipartestületbe tartoztak a város kereskedőivel együtt.

192 A XIX. század második felében a hagyományos, vásározó iparágak jelentősége csökkent. Ugyanakkor új iparágak, mint például esernyős, órás, fényképész stb. tűntek fel. Ez a jelenség a gyáripari termékek elterjedésével, a karbantartó és javító szakmák iránti megnövekedett igényekkel indokolható. 1852 és 1879 között nagy mértékben csökkent a szűcsök és csizmadiák száma, mely a szilaj állattartás háttérbe szorulásával függött össze. Ezzel szemben a gabonatermesztés térhódítása a modern malomipar alapját teremtette meg Túrkevén 193 Egy ugyancsak 1911-ből származó jelentés szerint „... a múlt (1910.) évben egy újabb virágzó háziipari termelés vette kezdetét... Túrkevén és Kisújszálláson az ottani ruhavarró háziiparosok és fővárosi nagyobb kereskedőcég támogatásával... termelőszövetkezetet létesítettek... A munkát szállító cég Túrkevén... internátust tart fenn, amelyben az állami gyermekmenhelyekből teljes kiképzést nyernek a varró- és hímzőmunkában... Túrkevén főleg hímzésben ügyesek. A szövetkezet rövid fennállása óta e munkák kivitelében a háziiparosok oly haladást értek el, hogy ma már a munkát szállító cég külföldi rendeléseit is e háziiparosok készítek jó részben".

194

1930-ban a népszámlálás adatai szerint a város 13961 főnyi népességéből iparral, kereskedelmi forgalommal és közszolgálattal csak 17% foglalkozik.

195 A múlt század végén és a század elején mintegy 12 szélmalmot tartottak nyilván a városban.

196 Ezeket a két világháború között két gőzmalom váltotta fel, amelyek a városi téglagyárral, szeszfőzdével, szövő- és cipőgyárral együtt a kis- és kézműipar mellett a város iparát jelentették.

197 A kislétszámú üzemek azonban a város lakosságának foglalkozási struktúráját lényegesen nem befolyásolták. 1930-ban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye váró-