Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

450 TISZAINOKA Halmaztelepülés, a határában uradalmi tanyák voltak. Néhány szép tornácos ház is állt a községben, de építkezését inkább a tornác nélküli épületek jellemzik. Cseléd és zsellér lakossága a megye átlagához viszonyítva nagyszámú volt. A környékbeliek a legszegényebb tiszazugi falunak tartják. Önellátó paraszti gazdaságainak életében viszonylag jelentős volt a gyűjtögetés, a kisvízi halászat, a részes aratás, a szövés-fonás, a vessző- és gyékényfonás. A cselédek jellegzetes viselete a kék ing és gatya, illetve a fekete díszítetlen szűr volt. Szokásaik közül a kocsmai bálok és mulatságok, az arató ünnep általános volt. Ugyanakkor a betlehemezés, aprószenteki korbácsolás, lakodalmi és szilveszteri kolompolás, alakoskodás és citerás bálok csak a római katolikus cselédségnél fordultak elő. A boszorkányhit, babonás történetek elevenen éltek. Temetőiben a díszes gombos fák és a lábfák sajátos népművészeti alkotások voltak.

26 4. A falu első okleveles említése Inatha névalakban 1450-ben történik, amikor a nagyrévi Orr család birtoka. A néphagyomány szerint temetőjében huszita templom és torony romjai láthatók. Elgondolkodtató az is, hogy a község neve csehből, lengyelből származtatható személynévi eredetű földrajzi név.

27 Népesedési adatai:

28 1561 1563 1566 1568 1571 22 háztartás 17 háztartás 8 porta 5 porta 27 adózó férfi 1600 1635 1647 1675 1686 8 porta 1 Vi porta 1 porta VA porta V4 porta 1715 1720 1729 1736 1746 1770 9 család 7 család 13 család 6 család 20 család 68 család b) Ev 1786 1828 1850/51 1869 1880 553 1198 890 1006 1050 1890 1900 1910 1920 1930 1052 1053 1081 996 1041 1941 1949 1960 985 932 852 A település folyamatosan lakott voltában Soós Imre kételkedik. Azt írja, hogy a lakosság a falut 1618-ban kezdte megszállni, tehát elpusztult a tizenötéves háborúban. Ennek ellentmondani látszik, hogy 1600-ban 8 portáját írták össze. Minden bizonnyal átmeneti elmenekülésről van szó, mint a tiszazugi településeknél általában. Soós Imre szerint a Rákóczi-szabadságharc alatt is puszta, s újbóli benépesülése 1714-ben történt. Az anyakönyvek szerint a rakamazi futásból való visszatérés 171 l-re tehető. Lakossága tehát elmenekült, de ugyanazok a személyek vissza is tértek.

29 A kis község legnagyobb lélekszámát 1828-ban érte el, majd hosszabb ideig 1000 fő körül állapodik meg. 1949-től népessége napjainkig megállíthatatlanul apad. Külterületi lakóinak száma 1910-ben 251,1949-ben 371, 1960-ban 118.

30