Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

590 MARTFŰ 7. Martfű területe árvízmentes, partja magas. Martfűtől északra a Tisza egyik legnagyobb kanyarulata (Martfű-Vezsenyi Tisza-kanyar) éppen ezért maradhatott meg. Tervezték levágását a cibakházi és alcsiszögi (Szolnok) kanyarhoz hasonlóan, de ez nem következett be. 48 így az ár­mentesítések lényegében közvetlenül nem érintették Martfűt. Martfű határát Podmaniczky János aszódi földesúr tiszaföldvári jobbágyai használták 1733-ben. Telepítési szerződést köt ekkor jobbágyaival, akiket birtokára kíván hozni. A szerző­dés lényege, hogy mind a már helyben lakók, mind az ezután érkezők egy pár vágómarha után 25 garast, 3 vonó ló után 25 garast, s minden szegény gyalogjobbágy 20 garast, azaz egy forintot, s minden külön kenyeres ember két napi kaszálást köteles adni. A martfűi határ használói a dézs­mát nyolcadán adják, s megtisztított, kiszelelt magként verembe kötelesek azt beszállítani. A földvári földek használói ugyanakkor kilencedet fizettek. A 3 kocsmát a helység használatába adta, s minden gazda még egy icce vajat adózott, míg Földvár község maga 1 q faggyút, egy pár meghizlalt ártányt, 30 ludat, 30 kacsát, 30 tyúkot adott évente. 49 Martfű elsősorban legelőként szolgált a XVIII-XIX. században. 1837-ben Fényes E. így jellemzi: „Termékeny, gazdag puszta. Van válogatott magyar ménese, és derék gulyája, a juhserege­ket nem is számlálván." 50 1852-ből már számszerű adatokkal is rendelkezünk. Ekkor összesen 216 különböző korú ló, 8 öszvér és szamár, 138 ökör és bika, 78 tehén és 1818 db juh legelt a pusztán. 51 Ez az állattartó jelleg végig megmaradt, de a XIX. század végétől több tanya is létesült itt, s az új birtokosok kezén földművelő majorüzemek is létrejöttek. Mezőgazdaságának adatait nem követhetjük nyomon csak önálló községgé alakulása után, mert ezek mindig Tiszaföldváréban, illetve olyan uradaloméban foglaltatnak, amelyekben Tisza­földvár, Cibakháza adatai is benne vannak. 52 Martfű határa 1870-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom