Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

218 JÁSZAPÁTI kedvezőek: 2 iskolaépülete folyik (egyik a volt gimnázium). Két kéttantermes, leány- és fiúisko­lájával vezető helyet foglalt el a Jászság iskolai életében. ,07 1851-52-ben 4 tanerő 645 tanulót ok­tatott. 108 1856-ban az igények fokozódása szükségessé tette a régi kántorház, majd a tanítók is­tállójának tantermekké történő átalakítását. így már 7 tanteremben folyhatott a tanítás. 109 Az 1860-as években tértek át a tanítók készpénzben való fizetésére. Ekkor Jászapátiban évi 400 Ft volt a tanítói illetmény és természetbeni lakást is kaptak. 110 1873-ban a város új héttantermes is­kolát épített könyvtárszobával, szolgaszobával. Amikor a tantermek szűknek bizonyulnak 1885-ben a könyvtárat és a szolgaszobát is átalakították tanteremmé. 111 1902-ben a községhez tartozó Hevesirány-pusztán építettek 1 tantermes iskolát. 1912-ben megkezdte működését az új­ból megszervezett gimnázium. 1915-ben polgári leányiskolát építettek, s ugyanezen évben kezdte meg működését az izraelita iskola is. 112 1924-ben két, egytaníermes tanítói lakással ellátott iskola épült. 1925-26-ban a polgári leányiskolát átköltöztették nagyobb épületbe. 1928-ban egy 8 tan* termes elemi iskolát újítottak fel. 1929-ben pedig egy tanyai templomot és egy 6 tantermes elemi iskolát építettek. 113 1935-ben és 1938-ban újabb l-l tantermes tanyai iskolával gazdagodott az iskolahálózat. 114 1950-ben már 9 általános iskola működött Jászapátiban és külterületén. (Jászkiséri úti, Barkóczi téri, Alsónyomási, Pethes dűlői, Vasárus dűlői, Virágos dűlői, s a heves­iványi részen három iskola.) 115 Az utóbbi három hevesiványi tanyai iskola ugyanezen évben_He­vesivány önálló községgé alakulásával elvált Jászapátitól. 1953-ban egy épületet 30 férőhelyes bölcsődévé alakítottak át. 1954-ben és 1959-ben hason­lóképpen hoznak létre óvodákat. 1960-ban már 10 óvónő látja el 179 gyermek gondozását. Ugyanekkor 6 általános iskolában 39 tan- és 2 tornateremben 60 nevelő 1509 gyermeket oktat (87 külterületi). Gimnáziumának 16 tantermében 25 tanár 541 tanulóval foglalkozik. 1953-ban egy 125 férőhelyes diákotthont létesítettek. Új pedagóguslakásokat is építettek, illetve régi épüle­teket alakítottak át részükre. 116 Az új korszak eredményeit a 6-ik évét betöltött lakosság iskolá­zottságának alábbi kimutatása tükrözi." 7 Év 6. élet- analfa- ír-olvas évüket béta betöltött lakosok száma 1941 10777 1321 2667 4010 2101 443 57 115 63 1960 9535 650 21 4356 2523 1290 255 305 135 1874-1950 között összesen 44 különböző bejegyzett, alapszabályok szerinti egyesület és tár­sadalmi kör működött Jászapátiban. Jelentősebbek voltak: Egyesült Ipartársulat (1874-3919), Casinó Egyesület (1894-1946), Gazdasági és Polgári Kör (1900-1949), 48-as Olvasókör (1908-1949), Iparos Dalkör (1925-1950), Rk. Földműves Ifjúsági Egyesület (1927-1949). m 1916-ban már mozija van a községnek, noha villanyt csak 1924-ben ad a községi villanyte­lep. 119 A mozi átvészelte a háborút, s 1945-ben a Szociáldemokrata Párt kezelésébe került, 120 ál­lamosítása után normálfilmcs mozivá alakították. 121 Az 1920-as évek elején jött létre az Iskolán­kívüíi Népművelési Bizottság helyi szervezete, s a már felsorolt nagyszámú körökre támaszkod­va jelentős népművelési tevékenységet folytatott. Pethes Sándor tanító vezetésével számos mű­kedvelő, zenés-énekes darabot mutattak be. Az Iparos Dalkör minden évben Jász Dalosversenyt rendezett, s a kórusmozgalom országos rendezvényein is fellépett. 122 1943-ban összesen 17 könyvtárat tartottak számon a községben. 123 A II. világháború folyamán valamennyi megsem­misült. Újjászervezett közművelődési könyvtárában már 6086 kötet könyvről számol be az 1960. évi statisztika. Művelődési háza - az 1953-ban bekövetkezett átalakítás után - 600 fő befogadá­álíaíános iskola középiskola főis­kolát osztályát végezte vég­I zett 1-5 6-7 8 1-3 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom