1848-1849 Szolnok megyében. Válogatott dokumentumok (Szolnok, 1979)

minket tartóztatnia, mig azok visszavonulnak. A két zászlóalj bátran ellenállott, de azért mégiscsak részben érték el a céljukat, mert balszárnyunk a lovassággal és több zászlóaljjal átlépte a vasutat és az abonyi országutat, túlnyomó erővel megtámadta az ellenséges lovasságot, alaposan megverte, és több ágyút elfoglalt. Ezalatt mi folyton harcolva, utcáról utcára előrehatóltunk a sóraktárig, de itt az ellenség ismét makacsul ellenállt, mert már a hid közelében voltunk. Sajnos, á mi csapataink közt már nagy volt a rendetlenség, ami ily ifjú katonáknál és tiszteknél roham alkalmával természetes, úgyhogy nem voltunk képesek zárt sorokban támadni. Végre azonban sikerült nekem több századot összeszednem, és egy mellékutcában előrenyomulnom. Itt is közel jutottam a fogsághoz vagy a halálhoz. Ugyanis embereim előtt lovagoltam egy utca mellett, amely tele volt ellenséges katonákkal. Alighogy megláttak, legalább ötven lövést irányoztak rám, de én ugyanabban a pillanatban megsarkantyúztam lovamat, és túl voltam az utca nyilasán. A visszatérés nagy veszedelemmel járt volna, embereim pedig a tüzelésre megállottak valami nyolcvan lépésnyire tőlem. De mihelyt fölismerték válságos helyzetemet, előrerontottak, és éppen idejében jöttek, mert már az ellenség is az utca sarkán volt, hogy elfogjon. Aztán gyorsan mentünk előre a Zagyva folyó mentén. Ezen a vizén a városon kivül vezet át az a hid, melyen sok lőszeres- és más kocsi volt átmenőben. Megmentésükre ismét megállt egy ellenséges osztag, melyet azonban azokkal, kiket összeszedhettem, szuronyt szegezve megtámadtam. A legtöbben a vizbe ugrottak, sokat elfogtunk. A Zagyva vize igen posványos, csak kevesen jöttekki belőle, azok is csak a mi segítségünkkel. A hidon át nem juthatott több kocsi, mert az elsőknek a lovait a kezdet kezdetén dlőtték, és igy fönnakadt az egész. Ezzel Szolnok meg volt tisztítva az ellenségtől, kinek nem maradt más útja, mint a Zagyva mocsaras partja. Két ágyút, mely nehezen volt elmozdítható, néhány emberével együtt szerencsésen elfogtam. Mivel legényeim nagyon elfáradtak, megparancsoltam a tiszteknek, hogy gyűjtsék őket össze, meghatároztam azt a pontot, ahol majd találkozunk, és a futó ellenség után siettem. Nagysándor ezredesre és Krain őrnagyra bukkantam, akik az ellenséget üldözték. A mező tele volt halottakkal és sebesültekkel. Egyre több volt az elmaradozó, úgyhogy meglehetősen sok foglyot ejtettünk. E szárnyon Hügel őrnagy igen jól vezette a lovasságot, és egészen szétszórta az ellenséget* Sajnos, későn bízták meg a vezetéssel, különben az ellenségből csak kevesen menekülnek meg.