1848-1849 Szolnok megyében. Válogatott dokumentumok (Szolnok, 1979)

Java üldözésben voltunk, mikor azt a hírt haMjuk, hogy jön Ottinger tábornok Abonyból. Abbahagytuk az üldözést, és én siettem vissza zászlóaljamhoz. Mihelyt az ellenség kiürítette a Tisza hidját, Vécsey csapatai áttörtek, és lovasságát azonnal előbbi jobbszárnyunkra /most, mivel háttal álltunk a Tiszának, a bal szárnyunkra/ rendelték Ottinger ellen. Rövid ágyúzás, néhány támadás volt az egész, mert Ottinger csak fedezni akarta Kerger visszavonulását, aztán maga is hátrált. - Az ellenség legalább 1500 embert vesztett, köztük 500 foglyot, 11 ágyút, sok lőszert és poggyászt, különösen magánpoggyászt. Egy huszár egymaga 3000 forintot zsákmányolt, melynek nagyrészét elosztotta pajtásai közt. Különösen kitűntek e napon: Nagysándor ezredes és Hügel őrnagy a lovasságtól, amely itt igen vitézül harcolt. Bobich őrnagy a 3. zászlóaljból, egy öregúr, de kinél kevés volt bátrabb. Mukits kapitány több ágyút vett el. Csekélységemet Damjanich nyilvánosan megdicsérte. Zászlóaljamból vagy 30 embert vesztettem, köztük egy Fleiss nevű vékonydongájú becsei fiút, kit egy 12-fontos golyó derekán kettészakított. Meg kell dicsérnem Till alorvost is, aki mindenüvé követte a zászlóaljat, és a későbbi csatákban is kitűnt hidegvérű bátorságával. Becsülték is a katonák, de nagyon. Eszembe jut egy jelenet, mely mélyen megrendített. Egy ágyúgolyó leterített két legényt, az egyiket halálosan megsebesítette, a másiknak lábát szakította el; az orvos az elsőhöz ment, de ez mellette fekvő bajtársára mutatva erőtlen hangon így szólt: "Ott segítsen, nekem már úgyis végem." /A szabadságharc kilen nagy csatája. Magyar Helikon 1978. Bp. 21-23. p./