1848-1849 Szolnok megyében. Válogatott dokumentumok (Szolnok, 1979)

után átmegy a Tiszán: valószínűleg gyorsan véget vet a háborúnak, de igy összeszedhettük magunkat, és ide vezethettük a bánsági és bácskai csapatokat is. Ha meggondolom, hogy több zászlóaljunk még csak kaszával volt fölfegyverezve, és hogy csapataink, Damjanich és Vécsey katonáit kivéve, még alig szoktak a tűzhöz, érthetetlen előttem, hogyan alakulhattunk ily rövid ido alatt hadsereggé, mely nemcsak szembeszállt egy régi, győzelemhez szokott hadsereggel, hanem le is győzte. Persze, ott is sok hiba történt, melyért aztán a vitéz csapatoknak kellett lakolniuk. De térjünk vissza a szolnoki csatához. Karger oly kevéssé várta, hogy kétfelől megtámadják, hogy mi a Tisza jobb partján sehol sem bukkantunk előőrsökre. Mihelyt megláttuk Szolnokot, csatarendbe álltunk, és a jobbszárnyon kezdve lépcsőzetesen előrenyomultunk. Itt szerintem az a hiba történt, hogy nem küldtünk azonnal lovasságot a vasút felé, mert ez, ha nem szakithatja is föl a sineket, legalább járhatatlanná teheti a vasutat tárgyaknak a sínekre dobálásával. Mihelyt Szolnokon megláttak minket, hármat lőttek jeladásnak, és rögtön elindult egy mozdony Abony felé. Iparkodnunk kellett, hogy minél hamarabb végezhessünk.

Karger válságos helyzetben volt. Vagy addig kellett tartania Szolnokot, mig Ottinger a segítségére jön, vagy pedig kiüríteni a Tisza bal partján lévő hídfőt, és keresztülvágni magát. Ingadozott a kettő közt, és ezáltal még rosszabbá tette helyzetét. Ezalatt mi előnyomultunk; a jobbszárny, melynek legszélén én állottam, a Tisza mellett, a balszárny a vasút felé és azon túl. A rohamra zászlóaljam, a 3. zászlóalj és a lengyel légió volt szánva a megfelelő tartalékokkal. Meglehetősen födve haladhattam, bár az ágyú tizenöt emberemet megölte, és ez a zászlóaljat egy pillanatra zavarba hozta, de egy Cibakházára emlékeztető szavam azonnal helyreállította a rendet, és elszántan mentünk előre. - Karger egy ütegét a vasútnál, egy kis emelkedésen helyezte el, s azt remélte, hogy néhány kartácslövéssel visszaűzi ezt a nyomorult csőcseléket. De a 3. zászlóalj a vitéz Bobich őrnagy alatt egyenesen nekiment az ütegnek, és a legborzasztóbb kartácsolás ellenére elkergette, és benyomult a városba. Ezalatt én is eljutottam azelső házakig, komoly ellenállás nélkül, mert Karger ezeket még sem szá Mattá, biztosra vette, hogy az első ágyúlövések után megfutunk. Most azonban gyorsan két zászlóaljat vetett elénk, mert ha nem akarta elveszteni a Tiszán túli hídfőben lévő csapatait és ágyúit, fel kellett