Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez (Szolnok, 1969)

széki kun és jász helységekkel együtt. Az elemenekült és megmaradt lakossága azonban lassan visszatért az ősi telekre, és 1557-ben már újból mint íalu szerepel. 1566-ban, Szigetvár ostroma után, a törökök a községet másodszor is elpusztították. Ettől kezdve 1680-ig mint pusztán maradt szállás szerepel a levéltári torrásokban. 1680-ban a nagykunok kérik a kamarától a pusztát, hogy megszállhassák. A puszta újbóli benépesülése azonban még be sem íejeződhetett. amikor 1683-ban megkezdődött a 16 éves török háború, amely Magyarországnak a török uralom alóli {elmentését eredményezte. E háború íolyamán az Erdélyből jövő tatárhad, a benépesülni kezdő helységet harmadszor is elpusztította. A község neve ezután már csak abban az oklevélben szerepel, amelyben I. Lipót az egész Jászkunságot a német lovagrendnek 1102. március 22-én eladta. Hogy a teljesen lakatlanná vált Kunszentmárton puszta végleges betelepítése 1719-ben hogyan és miképpen történt, azt halála előtt 1761-ben az akkor már 94 éves vak Radics István „Uram" elbeszélése alapján loglalták írásba és vezették be Kunszentmárton község 1761. évi jegyzőkönyvébe. Elbeszélésének teljes terjedelmű közlésétől el kellett tekintenünk, ezért csupán csak a jelentősebb részletek ismertetésére kerülhetett sor. 40. Eger, 1735. április 25. Heves vármegye alispánjának jelentése a kancellárhoz: a Péró-íelkelés ügyében „Ápril 25-én reggel Thur nótáriusa (163) egy tanácsossal Egerbe jött, és panaszképen előadták azt a viszályt, mely kiütött a köznép és elöljáróság között jan. elején, a biróválasztásból folyólag, az adókivetésből származó neheztelések és szemrehányásokkal vegyítve, és hogy a kántort a tanács, rósz magaviselete miatt kiakarván a helységből csapni, a nép a kántor mellé állott, kik körül a sok ellenr kezes közben, egyik a nótáriust pofon vágta, kit aztán ezért kalodába (164) vertek; de a nép megrohanta és erővel kiszabadította, a kalodát összetörvén, a tanácsbelieket pedig fenyegették, hogy szakálloknál és hajoknál fogva húzzák ki őket. Midőn ezeket elpanaszolták, az alispán dorgálással fordult feléjök, hogy mindezt csak most jelentik; de azzal mentették magokat, hogy a zavar lecsen-desülésében bíztak, a mi nem történt meg; és a nótárius előadja, hogy april. 23-án elment a korcsmároshoz a portio (165) pénz végett, kivel beszélgettek a lefolyt zavargásokról, mikor is a korcsmáros elbeszélte nagy reszketve, hogy tegnap vagyis 22-én egy túri ember többekkel együtt iván a korcsmában, neki titkon elbeszélte, hogy máj. 1-én esendő vásárt felverik, álljon ő is közikbe. De ő azt mondotta, hogy ő számadó szolga nem teheti, mire a korcsmárost a biróhoz vezette, hol ugyanazt elbeszélte. Ezen történet előtt egy héttel Biharvármegyéből a Kőrösön lehozott méltóságos Haruker ur számára talpakat egy ember, a ki a nótárius feleségének atyafia volt. Feleségének azon kérdésére, hogy miért most ily rongyos, holott azelőtt posztó ruhás ember volt, azt mondta, semmi, majd lesz ez másképen is, mert minden órán más hir lesz, azért mond meg a sógorodnak, hogyha olyas marhái vannak, állítsa el útból, de senkinek ne mondja, csak a sógornak. Ezen elbeszé163 Jegyző 164 Régi büntető eszköz: az elítélt személy lábát és kezét, néha nyakát is rögzítő, mozgását megakadályozó faalkotmány 165 Katonai élelmezési egység, egy emberre, illetve lóra jutó fejadag pénzbeni megváltása 57