Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)

Az alábbi két variánst a Bizottság a helyszínen bejárta és ezekre nézve a következő megállapításokat teszi: A Piactéren lévő jelenlegi végállomás a Piactér baloldalára mindkét esetben áthelyezendő és innen a pálya egy jobb ívvel elfordulna a Bajcsy Zs. útra ezen egyenesen haladva az út végén egy bal ívvel elfordulna a Damjanich útra, annak menetirányba nézet jobb oldalára a távíró oszlopokon kívül. Az út végén egy bal ívvel, majd egy jobb ívvel a földeken a Szegény-ház háta mögött a tiszabői műúton keresztül egy jobb ívvel a régi tiszai töltés mellé fordulva menedékesen rákerülne a töltés koronájára. A régi tiszai töltésen azután haladna tovább a község határáig. A második variáció az elfordított Piactéri végállomástól egy bal ívvel a Bajcsy Zs. u. baloldalára fordulva azon egyenesen haladva egy bal és egy jobb ívből álló kontra segítségével rávezetve a régi tiszai gátra és azon kisebb iránykorrekció végrehajtásával haladna tovább egész a község határáig. A szolnoki Vízgazdálkodási körzet képviseletében megjelent kiküldött bejelenti, hogy az első variáns esetében a Damjanich út végén a szegényháznál lévő kocsordosi főcsatorna keresztezési helyénél egy 80 cm átmérőjű csőáteresztő helyezendő el. A második variáns és az első variáns azon részeire, amelyek a régi tiszai gáton haladnak kérése az, hogy a holtgátat sem magasságilag sem szélességileg csökkenteni nem lehet. A Bizottság mérlegelve a két variáns műszaki és gazdasági követelményeit amellett dönt egyértelműen, hogy a Tiszabő felé vezető keskenynyomtávú vasútvonal a második variáns kivitelezésében és tervezésében részesüljön, amikor is a pálya a Bajcsy Zs. úton közvetlen a gátra kerül. A jegyzőkönyv felolvasás után aláíratott. Kmft. Aláírások. SZML Fegyvernek Községi Tanács VB. 780-1/1950-1951. Egyoldalas, géppel írt jegyzőkönyv. 1950-ben Fegyvernek kezdeményezte az előző évben átadott Fegyvernek vasútállomás-Fegyvernek községi kisvasút továbbépítését. A javaslat szerint a síneket a községen keresztül vezették volna tovább, de nem Nagykörű, hanem Tiszabő felé. Végül az a tervváltozat valósult meg, amelynél a vonal a Fegyvernek piactéren megépült végállomástól balra fordulva vezetett a Bajcsy­Zsilinszky úton a Holt-Tisza gátjára, és azon haladt végig Tiszabő határáig. A Szolnoki Gazdasági Vasút az építési munkákat 1950. július 4-én kezdte meg a régi Tisza gátján, a következő év július 5-én pedig már be is fejezték a Fegyvernek-Tiszabő vonal bejárását. 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom