Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)

Az útfenntartási munkákat az államépítészeti hivatalok végezték, ezek munkáját az útbiztosok és útkaparók segítették. Az útbiztosi intézmény létrehozásáról a megye 1876-os szervezése előtt a Jászkun Kerület 1872-es szabályrendelete intézkedett. Ekkor itt három útbiztosi állást szerveztek. Az útbiztosokról az úttörvény nyomán az 1891. évi június 17-i szabályrendelet intézkedett. Az útbiztosok a vármegye segéd-, és kezelőszemélyzetéhez tartoztak, az alispán véleményezése után a főispán nevezte ki őket. A megyében hat útbiztosi állást szerveztek, Szolnokon, Jászberényben, Jászladányon, Kunhegyesen, Túrkevén és Cibakházán. Az útbiztos feladata volt a gondviselésére bízott útvonal felügyelete, és a természetben lerovandó közmunkák összeírásának ellenőrzése. Közvetlen felettese volt az útkaparóknak. Az útbiztos kötelessége volt, hogy az útkaparónak a fenntartási munkákra az utasítást, útbaigazítást megadja, és azokat ellenőrizze. A rájuk bízott utakat az útbiztosok hetente egyszer, a ki nem építetteket havonta kétszer bejárták, s intézkedtek a hiányok pótlásáról és a javításokról.

25 Az alispán 1893-ban elrendelte, hogy az útbiztosok szolgálatuk alatt nemzeti színű karszalagot viseljenek, melyre Jász-Nagykun-Szolnok vármegye címerének fémből nyomott mintázatát illesztették.

26 Az útkaparók kinevezett hivatásos közegként az útbiztosoknak voltak alárendelve. Általában írni-olvasni tudókat alkalmaztak, akiket az Államépítészeti Hivatal javaslatára az alispán nevezett ki. Fizetésük szerint az 1883-as szabályrendelet I. és II. osztályba sorolta őket, s számukat 40 főben határozta meg a törvényhatósági utaknál. Az útkaparók lakóhelyét, a kezelendő útvonalak hosszát, a munkaköri leírást az Államépítészeti Hivatal főnöke állította össze. Az útkaparók számára a törvényhatóság házat épített a kijelölt útszakaszokon. Az útkaparók székhelyét az alispán határozta meg, a kezelésre átadott útszakasz hosszát pedig az Államépítészeti Hivatal. Az útkaparó szabadságot csak rendkívüli esetben vehetett igénybe, az 191 l-es rendelet például csak egy napot biztosított. 14 napnál hosszabb szabadságot csak az alispán engedélyezhetett, ha az útkaparó a szabadsága idejére saját költségén helyettest fogad. Az útkaparók és családjuk nyugellátását a vármegyei alkalmazottakhoz hasonlóan intézték. Az útkaparók útrendőri feladatokat is elláttak, ezért kötelesek voltak az útszakaszukon minden szabálytalanságot megakadályozni, és azt az útbiztosnak jelenteni. Munkájuk végzésére a megyétől kaptak szerszámokat (kapacsákány, lapát, sárlehúzó, kasza), ezekért anyagi felelősséggel tartoztak. A forgalom Szabályrendelet a vármegyei útbiztosok számáról, javadalmazásáról, szolgálati viszonyairól, minősítéséről és hivatali teendőiről. Szolnok, 1895. 161. p. SZML Közgyűlési jkv. 234/1893. lő