Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)
126. Kirovics Mária végrendelete' Jászberény, 1787. augusztus 17. 1787 augusztus 17. Meglévén magam és férjem Zsigur Antal között a kívánt egyezség, melyet ezen mostani rendelésem szerint is kívánok fönntartani. Azért is, mivel magamat beteges állapotban tapasztalnám, továbbá rendelésemet az Anya Sz. Egyház iránt halasztani nem kívánom, amint is akaratom l-o Hogy a pesti templomunkra Kis Antal J[ász]berényi kereskedő és most komám úr által adattasson 25 f. isteni szolgálatért kívánom. 2-o A ráckevei templomra is ugyan ő kegyelme azon módon 25 ft-okat adjon. 3-o A gyöngyösi új templomnak felépítésére, mivel oda volnánk affiliálva, hasonlóan 25 ft-okat. 4-o A kecskeméti templomunkra, ahol copuláltattunk, 12 ft-okat hagyok. 5-o A megnyomorodott, Particusban imádkozó koldusoknak 15 ft-okat. Mely eképpen elöl számláltatott hagyomány im be adattasson kívánom, s azok után ami megmarad, légyen egyezségünk szerint mondott Zsigur Antal férjemé, érte ötét senki ne háborgassa. Ebbeli akaratomnak állandóságára saját kezem keresztvonásával megerősített Test[amentá]lis levelemet adom. Kelt mint fent. Tanúk Görög szöveg Kirovics Mária keresztvonása A magyar nyelvű végrendeleten Kirovics Mária görög kézírása szerepel, neve mellett pedig keze keresztvonása. A végrendelet két tanácsbéli jelenlétében készült. SZML Jászberényi végrendeletek 1759-1848. Capsa 25. Fasc. 10. No. 37. A végrendelet ismertetésénél 1788. január 29-én jelen volt a családból az örökhagyó férje Zsigur Antal, édesapja Kirovits Márton, mostohaanyja Demeter Katalin, sógora Márton Mihály és öccse Kirovits Tamás. A benne foglaltakkal apja és mostohaanyja nem értett egyet, annak ellene mondtak. A végrendelet azt is bizonyítja, hogy ha a házastársak között vagyoni egyezség jött létre, a feleségnek is jogában állt rendelkezni vagyonáról. A jászkunsági görög végrendeletek nyomtatásban megjelentek: PAPP Izabella: Jászkunság! görög kereskedők végrendeletei a XV1II-XIX. századból. In: Zounuk 16. Szolnok, 2001. 299-352. p. A jászkunsági görögökről szóló forráskiadványban azért tartjuk fontosnak közzétételüket, mert úgy véljük bemutatásukkal teljesebb, egyben emberközelibb képet kaphatunk az egykor itt élt görög lakosokról. 289