Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

127. Morzál István végrendelete Pest, 1794. november 21. Atyának és Fiúnak és Szent Lélek Istennek nevében Amen. Én alább is megírt Morzál István noha ugyan testemben bágyadt és erőtlen, elmémben mindazonáltal ép és friss lévén, minek utána életemnek végéhez jussak, éjjeli s nappali temérdek fáradságaim s izzadásaim által Istentül adatott minden néven nevezendő javaimrul az alább megírt és általam ide kívánt testamentárius urak előtt kívántam a következendő rendelést tennem, úgymint: 1-mo Ha az mennyei Fölséges Szent akaratja szerént csakugyan ez nyomorúságos életbűi kiköltözésem meg esend, kívánom, hogy meghidegült Testem az Duna szél in most újonnan itt Pesten épült templomunkban helyeztessen bevett szokásaink és ceremóniáink díszes alkalmaztatásai között, amint lehet, legmódosabban, és mindezekre megkívántató költségek teljenek ki vagyon imbul. 2-do Minthogy javaimnak szerzésére leginkább jászberényi lakásom nyújtott alkalmatosságot, ugyan azért az oda való város Nagytemplomára rendelek százötven, azaz 150 Rh forintokat, az I. Pater ugyan J[ász]Berényi Franciscanusok számára is száz, azaz 100 Rh ft-okot alamizsnául és nevezetesen azon száz ft-okat, melyekkel Pölöskei József JBerényi vasáros tartozik nékem, úgy J[ász]berényi Ispitályra is ötven, idest 50 Rh ft-okat. 3-tio Az most itt Pesten építésben lévő és már följebb temetésem helyének rendelt Boldogságos Szűz temploma számára rendelem és ajánlom azon ezer, azaz 1000 Rh ft-okrul szóló contractusomat, melyekkel hatvani kereskedő Szigyim Péter nékem tartozik. Ugyancsak Pesten már Szent György tiszteletére régen fönnálló másik templomunknak kétszáz, azaz: 200 Rh forintokat. Szinte ezen két Szentegyházakban megforduló szegények számára ötven, azaz: 50 Rh ft-okat. 4-to Azon kétszázötven, azaz 250 Rh ft-okat pedig, melyekkel gyöngyösi kereskedő Pap Ferenc contractualiter nékem köteles, rendelem az ugyan Gyöngyösi Nemzetünk részére most épülendő templomunk számára. Azon háromszáz, azaz: 300 Rh ft-okat meg, melyekkel szinte obi igatori lisa szerént egri kereskedő Dera György nékem adós, hagyom az egri Sz. Miklós Püspök tiszteletére fennálló templomunknak. Ráckeviben lévő B.Szüz Templomára is ajánlok háromszázötven, azaz 350 Rh ft-okat. 5-to Ily költséges háborúnak folytatására kívánok Fölséges Koronás Fejedelmünknek is kis segítségére lenni csekély tehetségemhez képest kétszáz, azaz 200 Rh ft-okkal. 290

Next

/
Oldalképek
Tartalom