Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

főként kézműipari termékeket olcsó áruk miatt már korábban is szívesen fogadták Európa piacain. A balkáni eredetű textíliáknak Magyarországon is igen jó felvevőpiaca volt, a vidéki lakosok, pásztorok szívesen vásárolták az abaposztót, bőrkészítményeket, városokban a különleges selyem és pamut kelméket, melyeket ráadásul házhoz vittek a vállalkozó görögök. A XVIII. század 20-as éveitől Velence helyett egyre inkább NyugatEurópa felé irányult a balkáni kereskedelem. Kelet felé a törökök elzárták az utat, így a vándorkereskedést folytató görögség központja a XVIII. században Bécsbe és Pestre tevődött át. A nyugati területek felé a kereskedelmi utak Magyarországon keresztül vezettek, ahol a kereskedelem a legtöbb helyen igen alacsony színvonalú volt. A vándorkereskedők kedvező lehetőséget találtak itt eleinte áruk értékesítésére, majd - főként az alföldi területeken - a végleges letelepedésre is. A törökök kivonulása után az elnéptelenedett alföldi táj a szinte korlátlan vagyonszerzés reményét is jelentette. A görögök számára ugyanakkor nagyon fontos volt az a körülmény, hogy Magyarország viszonylag közel feküdt szülőföldjükhöz, ahová a visszatérés reményét még a letelepülést követő időszakban is sokáig megőrizték az idegen hazába került kereskedők. A görögöknek a kereskedelemben elért jelentős szerepét segítették azok az aránytalanul nagy vámkedvezmények, melyekkel a helyiek akkor sem tudták volna felvenni a versenyt, ha egyébként rendelkeznek a kereskedéshez szükséges feltételekkel. A görög kereskedők - török alattvalók lévén - a Habsburg Birodalom és a Török Porta közötti békeszerződések következtében igen előnyös körülmények között bonyolíthatták az árucserét. (A kereskedést szabályozó békeszerződések: 1699: Karlóca, 1718: Pozsarevác, 1739: Belgrád). Az 1718-as pozsareváci békeszerződés a két császár alattvalóinak kölcsönösen a szabad kereskedést és a legtöbb kedvezményt biztosította. A 3. pont szerint: „Mindkét birodalom kereskedői a szárazon és vízen szállított áruk után egy vámhelyen fizessenek 3 % vámot, egyszer, mikor áruikat behozzák és másodszor, mikor más árukat kivisznek, ezen 3 %-on kívül senki se merjen a legkevesebbet sem követelni..."

31 Ezt a szerződést 1739-ben Belgrádban megerősítették, mellyel mindkét birodalom alattvalói számára biztosították a kereskedelmi tevékenységhez szükséges feltételeket. A vámkedvezménnyel, ami kezdetben 3, majd 5 % volt, a bécsi udvar a hazai termékek számára kívánt jó piacot biztosítani, de a feltételek hiányában a kedvező lehetőségeket a görög kereskedők használták ki. Rendkívül alacsony vám mellett hozhatták be a keleti árukat, melyeket Magyarországon és az örökös tartományokban értékesítettek, ugyanakkor Ausztriában, Lengyelországban, és más országokban nyugati árukat BURM. 1978. 2. sz. 285. p. ECKHARTF. 1918. 357. p. 17