Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok 1956 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 5. (Szolnok, 2002)
/ tartotok, harcunkat fegyver nélkül, győzelemmel fejezzük be." A jugoszláv Borba az új magyar kormányról írt cikkét is közli a Szabad Nép. A Borba hangsúlyozza, hogy a magyarországi helyzet már hosszú ideje megkövetelte egy ilyen kormány létrehozását. Megállapítja, hogy csak akkor következhet be megbékélés, ha eltávolítják azokat, akik Magyarországot idáig juttatták. Élénk visszhangot keltett Nagy Imre rádióbeszéde országszerte. A Vas Megyei Nemzeti Bizottság Nagy Imre nyilatkozatát általában helyesli, a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatban gyors intézkedést kér. Nagy Imre rádióbeszédét országszerte bizakodással hallgatták. S végül közli a Szabad Nép, hogy a magyar sportolók készen állnak arra, hogy a rendkívüli nehézségek ellenére is részt vegyenek az olimpián, és dicsőséget szerezzenek hazánknak. Az új nemzeti kormány a legnehezebb helyzetben is módot talált arra, hogy foglalkozzék a sportolók ügyével. Vasárnap tárgyalások folytak s a sport közvélemény és a sajtó kívánságának megfelelően megváltoztatták a magyar küldöttség összetételét. Nyolc kísérővel kevesebb utazik Melbourne-be. Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke, tegnap bejelentette, hogy a szovjet alakulatokat azonnal kivonják Budapestről. Hogy ezen a területen mi a valóságos helyzet, pontos értesülésünk nincsen, annyi azonban bizonyos, hogy a szovjet alakulatok kivonása Budapestről megkezdődött. Hát akkor mégis miért vonulnak még mindig szovjet alakulatok? - teszik fel igen sokan a kérdést. A Szabad Nép mai számából tudomást szereztünk arról, hogy a Pravda "népellenes kaland"-nak nevezte a Budapesten történteket. Ez a tény arra utal, hogy Moszkvában mind ez ideig nem mérték fel világosan az adott helyzetet, az élő valóságot, azt, hogy a magyar nép szabadságot akar, népszabadságot, nemzeti függetlenséget és olyan életet, amely mentes az önkénytől, a terrortól és a félelemtől. Nos a Pravda cikke félreérthetetlenül válaszol arra, hogy a szovjet csapatok miért vonulnak még mindig: az adott helyzet kezdeti hibás értelmezéséből kifolyóan. Nagyon jól tudjuk, hogy a szovjet csapatok kivonása nem fog máról-holnapra megtörténni. Bízunk azonban abban, hogy a magyar kormány által kezdeményezett tárgyalások eredménnyel végződnek s a szovjet csapatokat visszavonják Magyarországról, az egyenjogúság és a nemzeti függetlenség alapján. A magyar függetlenség és a szabadság ügye ma már a nemzetközi közvélemény érdeklődésének homlokterében áll. S ha a szovjet kormány hasznos szolgálatot akar tenni a nemzetközi munkásmozgalomnak, arra törekszik, hogy felmérve az adott valóságos helyzetet, siettesse ezeknek a tárgyalásoknak a lefolytatását és segítse elő a magyar nép által követelt 55