Hegyi Klára; Botka János: Jászberény török levelei; Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi történetéhez - Szolnok megyei Levéltári Füzetek 11. (Szolnok, 1988)

sz.), akik más önkényeskedőkkel szemben időnként a város — saját vadászterületük — védelmére keltek (50., 53. sz.); a hatvani szandzsákbégek és embereik: a vojvodák és szubasik, meg maguk az egri pasák (6., 21., 26., 50—53., 116., 124. sz.). Az önkényes követelések közül a herényiek leggyakrabban azt sérelmezték, hogy mezei munkára, robotra rendelik őket; a 17. század első felében, amikor a törökök rákaptak a gazdálkodásra, az egész hódoltság erre panaszkodott.

7 Az előírtnál magasabb adók szedésében az eminek jeleskedtek, találtak ki agyafúrt módszereket a tized mennyiségének növelésére (71., 78., 96., 97., 101—102. sz.). Az elfogadottnál nagyobb mértékekkel mértek, a tizedbárányokat a városban hagyták felnevelésre s később szaporulatukat is követelték, s kieszeltek egy különleges, csak a szétdarabolt Magyarországon életképes módszert: az emin a kincstár számára szedett tizedgabonát a jászberényiekkel a királyi Magyarországra vitette és ott — feltehetően — a maga hasznára eladatta (31. sz.). A város különösen sokat panaszkodott arra, hogy minden fajta, úton levő török — köztük különösen a gyalogos katonaság és váltságdíjuk összegyűjtésében járó rabok - elviszik szekereiket (8-9., 11-14., 53., 61., 67., 79., 92-93., 117-118., 126., 137., 140. sz.). Érdekes, hogy a törvényesen előírt fuvarozás 17. századi növekedésének, amelyre az egész hódoltság panaszkodott,

8 a jászberényi iratokban nincs nyoma; az adózók ennél is súlyosabbnak érezték azt a terhet, amely ezen a határhoz közelebb eső, katonáktól sűrűn látogatott vidéken szekereik állandó elvesztésével hárult rájuk. Kár, hogy a jászberényi kincstári jövedelmek bérletéről mindössze egy irat maradt (4. sz.). 1577-ben kelt, s a budai pasa rendelkezik benn úgy, hogy a bérletet az akkor induló hároméves ciklusra azoknak a jászberényi lakosoknak kell biztosítani, akik a jogot egyszer már elnyerték, egyben semmisnek kell tekinteni a közben jelentkezett két hatvani török katona bérleti szerződését. Ez a tudósítás jól illeszkedik az adóbérleti jogért folyó harc számos más adatához; e harc során a helyi magyar és rác lakosokat törökök és zsidók szorították ki a jövedelmek kezeléséből.

9 A küzdelem licitálással járt, ami természetesen az adózók terheit növelte. Esetünkben a berényi bérlők 644.500 akcse beszedését vállalták a kincstár számára; a két hatvani török erre ráígért, s a herényiek csak 800.000 akcse vállalásával tudták a bérleti jogot visszaszerezni. Figyelemre méltó méltányossággal segítette a budai pasa (és őt követve a hatvani kádi) a jászberényiek szőlőtelepítését, amikor a város által kért öt-tíz évi adómentesség helyett tizenhat évi mentességet rendelt el (49., 55. sz.). 1640-ből érdekes híradás maradt a sörfőzésről (45. sz.), s néhány adattal a város pusztabérleteiről is rendelkezünk (1., 106., 109., 115., 148. sz.). Rendkívül érdekes az a néhány irat, amely a tizenötéves háborúban kiürült város újbóli megszállásáról, a lakosok visszatelepedése körüli huzavonákról szól (17., 19— 20., 27—28., 33., 75—76. sz.).

10 Valóságos háború tört ki a kincstár érdekeit képviselő 7 Bővebben HEGYI Klára: A török birodalom magyarországi jövedelemforrásai. Századok 1983. 2. 346-383. o PURJESZ István: A török hódoltság Pest megyében a XVII. század második felében. (Pest megye 1668. évi vizsgálati jegyzó'könyve a török ellen.) Levéltári Közlemények 1958. 173-200. 9

FEKETE Lajos-KÁLDY-NAGY Gyula: Budai török számadáskönyvek. Bp. 1962, a pénztári napló folyamatos adatai az adóbérló'k változásairól az 1550-es években. Hasonló problémákkal küszködött az újjátelepülő Nagykó'rös is. SZILÁDY Á.-SZILÁGYI S., Okmánytár I. 9., 11-12., 17., 268-269.; II. 32-33. 13