Szabó Ferenc: Öcsöd története dokumentumokban 1715-1960 - Szolnok megyei Levéltári Füzetek 10. (Szolnok, 1987)
közlekedési bekapcsolását tervezte. Pallós Ármin és társa terve a vasútvonalat az öcsödi belterülettől több kilométerre eső vonalvezetéssel gondolta el, egyfelől a térszíni viszonyok, másfelől a rövidebb s így olcsóbb vonalhossz miatt. fond perdu = hiábavaló befektetés, elveszett tőke 45. 1907. A község nevezetességei és helynevei a helyi elemi iskolák részére írt tankönyvben A születéshely leírása Öcsöd nagyközség alakja hosszúkás négyszögletű, délnyugoti szegleténél 10 hold területű sétakert készül. E mellett a református temető van, szemben ezzel a Gazdasági Kertész-kert. Fő-utczái: I. Körös-u. II. A Tarcsai-u. III. A Hosszú-u. IV. A Szentandrási-u. A község egyik részét Váncsod-nak, a másikat Keserű-nek nevezték el. Váncsodon vannak a következő mellékutczák és zugok; keleti szélén kezdve:^ Újsor-u., Ország-u., Nyíl-u., Fokpart-u., Nagy fok-u., Kőhíd-u., Görbeu., Korsós-u., és Templom-u. — Folyópart-, Kis-, Murai-, Szoros-, Keskenyés Köröskönyök-zugokkal. Hosszu-ú. és Fokpart-u. sarkán van a 2-ik artézikút. Keserűben vannak: Híd-, Temető-, Sáros-, a Szentmártoni- és Álomzugutczák, Pipa-, Zsák- és Rév-zugokkal. Térsége a régi piacztér, melyen az első ártézikút van. Az Uj-piacztér és Barom-piacztér. Nevezetesebb épületei: Álom-zugban: az „Olvasókör", Körös-u.-ban: a községháza, szemben azzal a „III.— IV.— V.— VI. oszt fiúiskola", a „Ref. templom", közelében a papilak (parochia), mely mellett a „IV.— V.— VI. oszt. leányiskola" van. Ezekhez közel a másik oldalon van a „Központi leányiskola I.— II. osztálya", és a „Gyógyszertár", távolabb a piaczon a „Gőzmalom", egészen a község szélén a „Magtár". Hosszu-utczában: A postahivatal, az „Óvoda", a „Függetlenségi kör", és a külső fiú- és leányiskolák I.— II. osztálya. Templom-utczában van a III. leányiskola, az „Öcsödi takarékpénztár". A Köröskönyök-zugban a „Polgári kör", az „Ipari és gazdasági Hitelszövetkezet", nem messze hozzá a központi fiúiskola I.— II. osztálya. Görbe-utczában vannak az „Ipartestület", a „zsidó templom" és a „zsidó iskola". Kőhíd-utczában a „Népkör". A községben összesen 1143 ház van, melyben 9000 lakos él, kik mind magyarok. Vallásukra reformátusok és izraeliták. A lakosság legtöbb része 102